Back to top

„Ez egy fontos időszak” – kezdődik a felkészülés

Publikálva: 2021, július 12 - 21:58
Megkezdődik a 2021/22-es szezon a HC DAC Dunaszerdahely női csapata számára – a játékosok tettre készen érkeztek az első találkozóra. Debre Viktor vezetőedző 2021. július 12-ére hívta össze csapatát, hogy elkezdődjök a hét hétből álló alapozás. Covid tesztelést követően találkoztak a játékosok egymással, közöttük Sári Barbara is, aki elszántan várta már a munkát. A magyar NBI-ből érkező játékost kérdeztük, akiről – többek között – megtudtuk, mennyire volt nehéz az átigazolási döntése.
„Ez egy fontos időszak” – kezdődik a felkészülés

Milyen várakozással indulsz neki új klubodnál a felkészülési időszaknak?
A tavalyi kissé rosszabbul sikerült szezon után nagyon motiváltan és elszántan indulok neki ennek a felkészülési időszaknak. Várom már a munkát, ami tudom, hogy nem lesz egyszerű, de ahhoz, hogy elérjük a céljainkat, ez nagyon fontos időszak.

Miért a HC DAC-t választottad?
Először is Debre Viktor invitálására kezdtem érdeklődni a klub iránt. Nagyon tetszik a csapat motiváltsága, a célok, a jövőkép, úgyhogy gyakorlatilag azt mondhatom, egy percig sem hezitáltam a döntésen. 

Azt tudjuk, a kézilabda életed jelentős részét kitölti, ezen kívül mivel töltöd szívesen a szabadidődet?
Az elsődleges dolog, amit rólam lehet tudni, hogy két dolog kapcsol ki leginkább ha nincs kézilabda, ez az utazás és a mozi. Nagyon szeretek világot látni, felfedezni új dolgokat. Emellett szívesen próbálok ki más sportágakat de természetesen csak akkor, amikor a kézilabdában szünet van.

Mit üzensz a szurkolóknak?
Nagyon remélem, hogy az idei évben végre újra közönség előtt tudjuk játszani a mérkőzéseinket. Szükségünk van a támogatásukra, és szeretnénk meghálálni bizalmukat minél több győztes mérkőzéssel. 

hcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies