Back to top

Évet zárt a Seishin Karate Klub

Publikálva: 2019, december 24 - 08:36
Sokadik alkalommal rendezte meg a Seishin Karate Klub vezetősége Ekecsen a már hagyományos évzáró ünnepségét, amin közel 130 fő vett részt.
Évet zárt a Seishin Karate Klub

Az évzáró a szokásos edzéssel kezdődött amelyen szép számban vettek részt a karatékák (Az edzésen készült felvételek megtekinthetők ITT)

Este hat órától az évzáró kiértékelés következett (Képek) Köszöntötték a megjelent díszvendégeket, szülőket, karatékákat, barátokat, támogatókat. Először Ekecs község polgármesterét Polák Lászlót, akinek külön köszönet, hogy már ennyi éve töretlenül támogatja a klub működését. Majd köszöntötték a helyi Arany János alapiskola igazgatónőjét, Csápai Zsuzsannát, aki szintén lelkes támogatója a klubnak.

A klub tagjai a 2019-es évben: 13 táborban vettek részt, ebből 10 volt edzői továbbképzés, hogy színvonalasan tudjuk vinni továbbra is a klubot, hogy tovább tudjuk adni a megszerzett tudást. Továbbá megszerveztük a szokásos küzdő maratont, az idén Keszegfalván, ami bírói képzéssel volt egybekötve. Övvizsgát összesen ötöt tartottunk. Versenyen összesen tizenkettőn voltunk (ebből 4 hazai, és 8 külföldi) ami rengetegnek számít. Ebből négyet a klubunk szervezett: egyet Csallóközaranyoson, a Sosai Oyama emlékversenyt, egyet Keszegfalván, és kettőt Dunaszerdahelyen - ebből az utolsó volt a szokásos Seishin gála, ami egyben a negyedik Kovács Kata Zsófia emlékverseny is volt, ezzel tisztelegve Zsófink emléke előtt.

Klubunk összesen 201 érmet gyűjtött ebből 59 arany, 70 ezüst, és 72 bronzérmet gyűjtött.

Köszönetet mondtak még két embernek, akik nagyon fontos munkát végeznek a klubon belül. Már évek óta segédkeznek  az összes tábor lebonyolításban, és hogy színvonalasan tudjuk legyenek ezek a rendezvények. Köszönet Badinka Katikának és párjának  Vesely Mihálynak.

Egy aprósággal kedveskedtek a segítőknek, akik egész évben önzetlenül segítettek. Név szerint szólították: Rakus Etelkát, Rakus Jánost, Kiss Marikát, és Kiss Bélát, Molnár Ildikót, Sárai Monikát, Fekete Erzsébetet, Fekete Lászlót, Szlávik Andreát, Meleg Anikót, Horváth Pétert, Bíró Beát, és Bíró Pétert, Kurcsík Ivettet, Nagy Máriát, Szelle Tündét, Hájas Anitát,és  Hájas Imrét, Kovács Mártát, Cserepes Veronit, Székelyhidi Ildikót, Székelyhidi Károlyt, Vigh Imrét, és Borbély Boriszt.

A Seishin Karate Klub klubvezetőit és edzőit: Hupian Kristínát, Bíró Mihályt, Markovics Ádámot, Trenčík Nikolast, Szabó Bálintot is külön köszöntötték, akik nélkül nem működhetne a klub. Ők azok, akik egész évben fáradhatatlanul dolgoznak a klub sikereiért.

Ez után az idei Európa bajnokságok résztvevőit díjazták, aki fáradhatatlanul végigcsinálták a versenyfelkészülést, kiválón helyt álltak, és méltón képviselték klubjukat: Markovics Ádámot, Jakab Adrient, Hupián Krisztinát, Cserepes Zoltánt, Kurcsík Márkot, és Pulay Attilát.

Külön díjazták azokat, akik kettő vagy több versenyen képviselték a klubjukat, illetve a Szlovák Shinkyokushin  Karate Szervezetet.

Dunaszerdahelyről: Szelle Tamás, Bíró Bendegúz, Borbély Barnabás, Hájas Kornél, Nagy Rebeka, Takács Bence, Bock Ágnes, Bock Zsófia, Meleg Vince, Horváth Kristóf
Ekecsről: Oláh Lilla, Oláh Ákos, Zezula Filip, Kovács Krisztián, Cséfalvay Balázs, Círia Tibor, Ambrus András
Ekelről: Tanító Péter, Pataki Márk
Keszegfalváról: Markovics Ádám, Hupián Krisztina, Markovics Áron, Hausleitner Mercedes, Laboda Réka, Jakab Adrienn, Kurcsík Márk, Pulay Attila, Kiss Ádám, Sárai Csongor, Molnár Dominik, Rakus Ján, Cziroková Nikola, Forró János, Forró Leila, Lišková Dorina, Lackó Patrik, Bognár Krisztián, Kudri Tomáš, Szenci Erik
Megyercsről: Fekete Levente, Fekete Abigél, Szláviková Karin, Hrabovský Ján
Nagymegyerről: Vígh Lara, Bittera Dániel, Stefanik Attila, Gerthert Bendegúz
Nemesócsáról: Cserepes Zoltán, Angyal Ármin, Lévai Krisztián, Dömötör Márk, Szabó Koloman, Bödők Beatrix, Garai Márk Mihály, Nagy János,
Vásárútról: Menző Rebeka, Menző Márk, Gányovics Ádám, Gányovics Ákos, Ág Szabolcs, Mózes Zsóka, Molnár Ádám.

(Az oklevélen Európa Legnagyobb béke sztúpája látható)

Továbbá az egész évet tekintve kialakítottak egy rangsort, amibe beleszámítottak a versenyen megszerzett helyezések, ki hány versenyen vett részt, itthon, illetve külföldön, továbbá hogy mennyire volt aktív a 2019-es évben az edzéseken, és az edzőtáborokban.

2019-es rangsor, kategóriánként

Női kategóriában:
Gyerek.0 lányok:
1. Fekete Abigél (Megyercs) 2. Bock Ágnes (Dunaszerdahely) 3. Bödők Beatrix (Nemesócsa) 3. Boráros Judit (Dunaszerdahely)
Gyerek.1 lányok: 1. Lišková Dorina (Keszegfalva) 2. Szláviková Karin (Megyercs) 3. Cziroková Nikola (Keszegfalva)
Gyerek.2 lányok: 1. Nagy Rebeka (Dunaszerdahely) 2. Bock Zsófia (Dunaszerdahely)
Serülő lány: 1. Oláh Lilla (Ekecs) 2. Vígh Lara (Nagymegyer) 3. Hausleitner Mercedes (Keszegfalva)
Ifjúsági lányok: Laboda Réka (Keszegfalva)
Junior lány: Jakab Adrienn (Keszegfalva)
Felnőtt kategóriában: Hupian Kristínát (Keszegfalva)

Férfi kategóriában:
Gyerek.0 (kezdő) fiú:
  1.Forró János (Keszegfalva) 2. Círia Tibor (Ekecs) 3. Garai Márk (Nemesócsa)
Gyerek.1 (kezdő) fiú:  1.Oláh Ákos  (Ekecs) 2. Lackó Patrik (Keszegfalva) 3. Zezula Filip  (Ekecs) 3. Bognár Krisztián (Keszegfalva)
Gyerek.1 (haladó) fiú: 1. Bíró Bendegúz (Dunaszerdahely)  2. Molnár Dominik (Keszegfalva)  3.Dömötör Márk, és Angyal Ármin (Nemesócsa)
Gyerek.2 (kezdő) fiú: 1.Tanító Péter (Ekel) 2. Cséfalvay Balázs (Ekecs) 3.Kudri Tomáš (Keszegfalva)
Gyerek.2 (haladó fiú): 1.Rakus Ján (Keszegfalva) 2.Sárai Csongor (Keszegfalva)  3. Borbély Barnabás (Dunaszerdahely)
Serülő: 1.Markovics Áron (Keszegfalva) 2. Kiss Ádám (Keszegfalva) 3.Szelle Tamás (Dunaszerdahely) 3. Takács Bence (Dunaszerdahely)
Ifjúsági: 1. Pulay Attila (Keszegfalva) 2.Kurcsík Márk (Keszegfalva) 3.Nagy János (Nemesócsa) 3. Hájas Kornél (Dunaszerdahely)
Junior: 1. Markovics Ádám (Keszegfalva)
Felnőtt férfi kategóriában: 1.Cserepes Zoltán (Nemesócsa)  2. Trenčík Nikolas (Keszegfalva)

A 2010-es évben elkezdtek egy címet kiosztani a lányok között, mégpedig  „Az év legharcosabb amazonja” - A cím eddigi tulajdonosai Hupian Kristína háromszor, Varga Hédi, Bakos Orsolya, Kovács Kata Zsófia, Szilágyi Virág, Rózsa Anna, Jakab Adrien És hogy idén ki kapta ezt a díjat? Aki kiérdemelte: Igaz még csak 2 éve jár edzésekre, viszont idén a versenyeket szépen zárta, szinte mindenhol részt vett, ahol csak lehetett. Kitartása példamutató, az idén rengeteget fejlődött. Az idei, a tízedik díj boldog tulajdonosa nem más, mint Oláh Lilla (Ekecs).

Ezen felül Ő kapta Kovács Mártika különdíját is, amit Mártika, Kovács Kata Zsófi anyuja ajánlott fel.

A  2007-es évtől meghirdettek egy olyan címet is, hogy „Az év szamurája.”

A legelsőt Kovács Patrik kapta, majd Markovics Ádám - ötször, Cserepes Zoltán - kétszer, majd Bajcsi Adrián, Trenčík Nikolas, Bakos Tamás Máté, Kósa Tamás.

És hogy idén ki kapta ezt a díjat? Kitartása példamutató. Már nagyon rég, 14 éve jár kitartóan edzésekre. Idén az összes versenyt aranyéremmel zárta, kivéve az Európa-bajnokságot, ahol 3. helyen végzett. Az idei, 13. díj boldog tulajdonosa - immáron hatodszor - Markovics Ádám (Keszegfalva).

Első alkalommal lett kiosztva Markovics János különdíja, amelyet az kapta meg, a legtöbbet fejlődött az idán. Ez a díj teljesen független a versenyeredményektől, itt a saját magához képesti fejlődést díjazták (mint az sok minden más téren teszi a klub). Az első díj boldog tulajdonosa: Ambrus András volt Ekecsről.

Majd Markovics János, a klub megálmodója is szólt pár szót. Hangsúlyozta „Egyetlen út létezik a feltétel nélküli szeretet, ami áthatol minden dimenzión, téren, és időn”.

Majd közösen elmondták háromszor a Magyar áldást:
Hol hit, ott szeretet, Hol szeretet, ott béke, Hol béke, ott áldás, Hol áldás, ott Isten, Hol Isten, Ott szükség nincsen.

Ezután egy kiváló vacsora következett, amit a helyi Csemadok elnöke, Varga Gyula és csapata készített el - köszönet érte.

Békés Áldott Ünnepeket kívánnunk minden klubtagunknak, és családjának.

Sensei Markovics János, a Szlovák Shinkyokushin Karate Szervezet elnöke, a Seishin Karate Klub vezetője
fotók: Seishin Karate Klub

Ezt már olvasta?

Cookies