Back to top

Erősít a HC DAC

Publikálva: 2022, június 17 - 08:11
Kialakult a HC DAC Dunaszerdahely 2022/23 szezonjának játékoskerete.
Erősít a HC DAC

A játékospolitikában fontos szempontot képviselt az a hozzáállás, hogy a legtehetségesebb utánpótlás korú fiatalok is lehetőséget kapjanak. Az új szezonban öt új játkos igazolásával erősítenek a csallóközi sárga-kékek, és a már bemutatkozott fiatalok mellett Volnerová Chiara is lehetőséget kap. Horváth Zoltán klubelnök bízik abban, hogy a szeptember első hétvégéjén induló évadban is legalább annyi örömteli közös pillanatot élhet meg a csapattal és a szurkolókkal, mint azt korábban tehette.

„A HC DAC Dunaszerdahely folyamatosan fejlődő, ám fiatal női kézilabdaklub minden szezonban újabb és újabb kihívásoknak szeretne megfelelni. Végigkísérve az elmúlt évek eredményeit,  nem kis feladat egy elnök részéről az új célok meghatározása. A "mindig magasabbra" alapja a kitartó, következetes és hiteles munka, melynek része a játékoskeret kialakítása. Egy-egy szezon játékospolitikájánál az egyik legfontosabb szempont az, hogy a célok megvalósításához alkalmas játékosokból álló csapatot alkossunk. Azért hangsúlyoztam azt, hogy egyik szempont, mert emellett sosem szeretnénk megfeledkezni klubunk másik legeredményesebb és nagy hagyományokkal rendelkező feléről, az utánpótlásnevelésről. Mi sem bizonyítja jobban azt, hogy fiataljaink jó kezekben vannak nálunk, mint – amellett, hogy válogatott szinten is helyt állnak -, hogy a folyamatosan erősödő felnőtt csapatban is helyet kapnak a leginkább arra alkalmas növendékek. Egy fiatal tehetségnek a legjobb fejlődési lehetőség, ha magasabb szinten lévő játékosokkal edzhet és játszhat. Természetesen a fiatalabb játékosok szempontjait figyelembe véve fontos szerepet tulajdonítunk tanulmányaiknak is Mindezeket szem előtt tartva alakítjuk ki évről-évről a női csapatot alkotó keretet, és nem történt ez másként most sem. Bízom abban, hogy érkező új tagjainkkal ebben az évadban is legalább annyi örömteljes pillanatot szerezhetünk szurkolóinknak, mint azt a korábbiakban tettük. Hajrá HC DAC, hajrá Dunaszerdahely!” – nyilatkozta Horváth Zoltán klubelnök.

A HC DAC Dunaszerdahely a 2022/23 szezonban öt új igazolással erősít.

Desortová Eliška 22 éves cseh átlövő a Poruba együttesétől teszi át székhelyét Dunaszerdahelyre. Korábban korosztályos válogatottként, az utóbbi időben pedig a felnőtt válogatott tagjaként bizonyította rátermettségét és tehetségét.

A tizennégyszeres brazil válogatott Ligia Costa Maia da Silva az ezüstérmes, és nemzetközi kupaszereplő koszovói KHF Ferizaj csapatából érkezik. A beálló játékos testalkatából adódóan is nagy segítségére lehet Debre Viktor vezetőedzőnek, hiszen 190 cm-es magasságával stabilizálhatja a védelmet, és játékostársai a falban is könnyebben megtalálhatják.

Hornyák Bernadett irányító a magyar NBI/B-ben szereplő, ezüstérmes Kozármisleny együtteséből érkezik a Csallóközbe. A fiatal játékos a középső posztok bármelyikén bevethető. Bernadett lett a 2016-os ifjúsági kézilabda-világbajnokságon gólkirálynője, emellett több évet töltött a Nemzeti Kézilabda Akadémián.

Nevelőegyesületéből, az Alba Fehérvár KC-ből érkezik a mindössze húszéves hálóőr, Gajdóczi Barbara, aki a világ egyik legerősebb bajnokságában szerezhetett eddig tapasztalatot. Fiatal kora ellenére nemzetközi mérkőzésen is szerepelt már. A székesfehérvári születésű kapus életében nagy döntés jelenthetett, hogy pályafutásában először hagyja el nevelőegyesületét.

A 2000-es, szegedi születésű balkezes jobbszélső tehetség, Kovács Noémi a magyar NBI/B-ből, a Vasas SC-ből igazol a HC DAC-hoz. Az egykori NEKA növendék már számos magas színvonalú mérkőzésen bizonyította tehetségét, és neves edzők segítségével sajátíthatta el e látványos, ám de nehéz sportág rejtelmeit.

hcdac.sk
infografika: hcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies