
A klub harcosai pénteken indultak útnak a Debrecen Kupa nemzetközi versenyre. A szállás elfoglalása, a regisztrálás és a mérlegelés után egy jó hangulatú vacsorán már nem kellett figyelniük a versenyzőknek a súlyukra.
A szombati versenyen a városi sportcsarnokban négy ország 50 klubjának 340 versenyzője gyűlt össze.
A megnyitó után a klubból először Sárai Csongor kezdett. A formagyakorlatokat szépen bemutatva egészen az elődöntőig menetelt. Rakus Jánnak sajnos nem sikerült továbbjutnia az első körön.
Sárai Csongor - az edzői utasításokat betartva - küzdelemben egészen a döntőig menetelt, ahol éppen csak alul maradt.
Bíró Bendegúz az első küzdelmét hozta, a másodikban viszont sajnos veszített, így az 5. helyen végzett.
Vígh Larának jó gyakorlási lehetőség volt ez a verseny. Győznie sajnos nem sikerült, ám sok tapasztalattal lett gazdagabb.
Kiss Ádám az első küzdelmét megnyerte, többet azonban nem tudott győzni, így a dicséretes 4. helyen végzett.
Összességében az öt indulóból ketten dobogóra tudtak állni, ami nagyon szép eredmény egy ilyen színvonalas versenyen.
Külön köszönet jár a segítségért Markovics Ádámnak, és Áronnak az edzői munkáért.
A csapat eredményei:
Második helyezett: Sárai Csongor (Keszegfalva) – U14/ -50kg,
Harmadik helyezettek: Sárai Csongor (Keszegfalva) – U14/ kata és Vígh Lara (Ekecs) – U16/ -60kg,
Negyedik helyezett: Kiss Ádám (Keszegfalva) – U16/ -65kg,
Ötödik helyezett: Bíró Bendegúz (Dunaszerdahely) – U14/ -70kg,
Markovics János, a klub vezetője egyben arra is felhívta az olvasók figyelmét, hogy a Seishin Karate Klub folyamatosan várja a mozogni vágyókat három helyszínen már 5 éves kortól.
Seishin Karate Klub, -rovin-
Ezt már olvasta?

Győzelmek és vereségek – felemás hétvége a HC DAC utánpótlás csapatainál
Az elmúlt hétvégén a HC DAC Dunaszerdahely felnőtt...

Folytatódtak a küzdelmek a sakk extraligában
Az elmúlt hétvégén az 5. és a 6. fordulóval folytatódtak...