Back to top

Érdemes bérletet venni!

Publikálva: 2016, november 12 - 13:26
Már javában zajlik a 2016/27-es színházi évad a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban – ennek ellenére még mindig lehet, sőt érdemes is bérletet váltani az előttünk álló előadásokra!

A szervezők ugyanis idén is igyekeztek olyan előadásokat választani, amelyek elnyerik a nézőközönség tetszését.

Októberben a komáromi Jókai Színház nyitotta meg a színházi évadot Az ügynök halála című Arthur Miller drámával, Forgács Péter rendezésében, most november 10-én pedig a helyi Rivalda Színház aratott zajos sikert a Szabó Sipos Barnabás rendezte, ugyancsak Miller-darab Pillantás a hídról cíművel.

A „drámai” nyitány után a folytatás már a nevetőizmainkat kívánja próbára tenni, hiszen vígjátékok egész sora következik: december 8-án a kassai Thália Színház adja elő Mikó István rendezésében a Mirandolina, te drága címűt, 2017. január 19-én a budapesti Bánfalvy Stúdió érkezik az ELVIS, OLTÁR, MIAMI, avagy félmillió dollár gazdát keres című vígjátékkal, míg tavasszal, márciusban a budapesti Pódium Színház készül az Apa csak egy van című zenés vígjátékkal, áprilisban a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház áll színpadra A képzelt beteg című darabbal, illetve májusban a budapesti Gergely Theáter Pasik a pácban című zenés vígjátéka kínál könnyed kikapcsolódást a színházlátogatóknak.

Nemcsak színházi bérleteket, vagy filharmónikus bérletet érdemes kiváltani, de akár a művelődési központ által szervezett további műsorokra és előadásokra szóló ajándékutalvánnyal is meg lehet lepni szeretteinket, amelyekről bővebb tájékoztatást a kultúrház elérhetőségein kaphatnak az érdeklődők.

Ezt már olvasta?

Cookies