Back to top

Elrendelhetik az egészségügyi dolgozók mozgósítását

Publikálva: 2020, október 29 - 20:05
Jaroslav Naď védelmi miniszter szerint az országos teszteléshez biztosították a szükséges közreműködőket a fegyveres erők részéről, de még várják az egészségügyi személyzet jelentkezését.
Elrendelhetik az egészségügyi dolgozók mozgósítását

Naď hangsúlyozta, a járványhelyzet jelenleg Szlovákiában súlyosabb, mint Csehországban – ezért elengedhetetlenül szükséges az országos tesztelés.

A miniszter bírálta az orvosi kamara elnökét kijelentései miatt. Szerinte Marian Kollár a tesztelés kapcsán magáncégek érdekeiért lobbizott, s csak azután vetette el a tömeges tesztelést, amikor azzal szembesült, hogy nem helyezik előtérbe az általa javasolt cégeket.

A miniszter hangsúlyozta, a tömeges tesztelés lehetőséget ad a járványgörbe letörésére, a kórházak tehermentesítésére. Összefogásra szólított fel, hangsúlyozta, várják az egészségügyi szakszemélyzet jelentkezését.

 

Elrendelhetik az egészségügyi dolgozók mozgósítását

A tárcavezető azt sem zárta ki, hogy a hétvégi országos tesztelés miatt elrendelik az egészségügyi dolgozók mozgósítását. Hozzátette, hogy

erről még nem született politikai döntés. Mint mondta, megvárják a délutánt, addigra kiderül, hány embert adnak a magánkézben levő kórházak, és mennyi egészségügyi dolgozó jelentkezik még.

 

ma7 / tasr

Ezt már olvasta?

Cookies