Back to top

Elkezdődött az uszoda felújítása

Publikálva: 2019, december 20 - 10:10
Tavaly novemberben a Nagyszombat megyei önkormányzat dunaszerdahelyi kihelyezett ülésén a Vidékfejlesztési Szakközépiskola uszodájának a felújításáról döntött. A modernizáció idén decemberben vette kezdetét, ezért jelenleg a sportlétesítmény zárva van. A felújítási munkálatok várhatóan négy hónapig tartanak, így az uszoda 2020 áprilisában nyit ki újra.
Elkezdődött az uszoda felújítása

Az uszoda felújítása két szakaszban történik - mondta Szabó László, a Vidékfejlesztési Szakközépiskola igazgatója. Az első fázisban a medence technológiája újul meg, modernizálják a légtechnikát, és kicserélik a nyílászárókat. Ennek a költségei 345 ezer eurót tesznek ki.

"A beruházásnak köszönhetően több mint 50 százalékos energiamegtakarítást tudunk majd elérni, ez hozzájárulhat a költséghatékonyabb működtetéshez" – fogalmazott az igazgató.

A felújítás második szakaszában szigetelik az épületet, amelynek költsége eléri a 110 ezer eurót. Az uszoda tanuszodaként működik, főleg a vidékfejlesztési szakközépiskola és a középfokú sportiskola diákjai használják. Az alapiskolás diákok úszótanfolyamokon vehetik igénybe a létesítmény szolgáltatásait márciustól június végéig. Hétköznapokon pedig 16 órától 20 óráig a nyilvánosság rendelkezésére áll. A jövőben szeretnének megszólítani több középiskolát, és bíznak benne, hogy az eddiginél nagyobb érdeklődés lesz. A felújítás után a lakosság részéről is nagyobb látogatottságra számítanak.

(dunstreda.sk)

Ezt már olvasta?

Cookies