
A karácsonyi díszbe öltöztetett vásártéren ünnepeljük közösen az adventet, ugyanakkor a Szent István tér és a belváros is fényárban úszik – köszöntötte a látogatókat Bíró Éva.
„Minden adventi hétvégén ide várjuk azokat, akik a vásárban szeretnének a karácsonyi ünnepekre hangolódni. Vasárnaponként az adventi gyertyagyújtások alkalmából kulturális programmal is készülünk és igyekszünk önöknek meghitt karácsonyi hangulatot teremteni“ – invitálta a látogatókat, majd köszöntötte Karaffa Attilát, Dunaszerdahely alpolgármesterét, a történelmi egyházak képviselőit – Bozay Krisztián esperesplébánost, Gríger Krisztina református lelkipásztort, Horňák József evangélikus lelkészt –, valamint minden megjelentet.
Városunk önkormányzata az idén is arra törekszik, hogy szép adventet és színvonalas karácsonyi vásárt biztosítson a lakosoknak és az ide érkezőknek.
Ahogy már hagyományosan, az idén is elkészült a városi koszorú, melyet a történelmi egyházak képviselői áldottak meg, meghitt adventi várakozást kívánva.
„Advent Jézus születéséig tartó négyhetes lelki felkészülés, várakozás időszaka. Mi is csatlakozunk és bekapcsolódunk a várakozás időszakába, itt szülővárosunkban is, megtartva a régiek hagyományát, és átadva azt a jövő nemzetségének“ – üdvözölte a látogatókat Karaffa Attila, városunk alpolgármestere, hangsúlyozva: az önkormányzat mindent megtett annak érdekében, hogy városunk ezúttal is ünnepi díszbe öltözzön, hogy az adventi várakozást színes programokkal tegye még szebbé, meghittebbé.
Az első gyertya meggyújtásával elindult a várakozás időszaka, hogy az advent végén találkozhassunk a kis Jézussal - fogalmazott Karaffa Attila, majd hozzátette: „Ehhez a várakozáshoz, a felkészüléshez és a betlehemi kisdeddel való találkozáshoz kívánok a magam és az önkormányzat nevében is békés és meghitt hétköznapokat“.
Az első adventi gyertyagyújtás hangulatát a Zengő Gyermek- és Kamaszkórus tette még kedvesebbé, meghittebbé.
Szöveg és kép: Rózsár Vince
Ezt már olvasta?
Megnyitotta kapuit a Dunaszerdahelyi Karácsonyi Vásár – ünnepi fények, közösség és jótékonyság a város szívében
November 28-án ünnepélyesen megnyílt a Dunaszerdahelyi...

