Back to top

Elindult a nyári szezon

Publikálva: 2016, július 1 - 17:34
Negyvenkettedik alkalommal ünnepélyes keretek között nyitották meg a dunaszerdahelyi Thermalpark nyári szezonját.

A rendezvényen előbb Somogyi Gábor igazgató szólt az érdeklődőkhöz, aki kiemelte, igyekeznek évről évre fejlődni, még minőségibb szolgáltatást nyújtani, hogy a vendégek örömmel jöjjenek a fürdőbe. Hangsúlyozta azt is, hogy idén a nyári idén elején nem adnak át új létesítményt, mint az elmúlt években, de örül annak, hogy ez azt is jelenti, sokat fejlődött már a létesítmény. Ezzel együtt viszont a beruházások sora nem áll meg, s ősszel kezdik bővíteni a szállodai részlegüket, amely szolgáltatásai iránt nagy az igény.

Hájos Zoltán polgármester is a folyamatos fejlődést emelte ki és hangsúlyozta, folyamatos munka szükségeltetik a fürdő részéről, hogy a piaci igényeket évről évre ki tudják szolgálni. Ennek fontos állomása a szállodai kapacitás bővítése és arról sem mondtak le, hogy tófürdőt alakítsanak ki Dunaszerdahelyen.

Az ünnepélyes megnyitó után pedig nem csak a medencékben lehetett kikapcsolódni, hanem a latin zenei dallamokkal is, amely egészen az éjszakai órákig tart.

Ezt már olvasta?

Cookies