Back to top

Egy összetartó közösség: DAC-os kézilabdásaink

Publikálva: 2019, március 6 - 12:29
Több sikert tudhat maga mögött a dunaszerdahelyi kézilabda – és nem csak a női, de a férfi is. A DAC Férfi Kézilabdaklub jelenéről annak elnökét, Fodor Mihályt kérdeztük.
Egy összetartó közösség: DAC-os kézilabdásaink

– Kevesen tudják, hogy a férfi kézilabdaklub nem a DAC futballklub, „égisze alatt”, mellett működő szakosztály, hanem jelenleg polgári társulás formájában működő klub. Honnan hát a DAC név?

– Csalóka lehet a név, hiszen a DAC neve mára inkább a futballcsapattal forrott össze. Azonban tudni kell, hogy egykor a DAC-nak, mint atlétikai klubnak, a foci mellett több szakosztálya is létezett, mint például a kézilabda szakosztály, a kosárlabda szakosztály vagy a röplapda szakosztály.
Mindez a struktúra az 1980-as években szétesett, s onnantól kezdve a DAC szinte már csak mint focicsapat létezett – de megmaradt a férfi kézilabdacsapat is, mint külön „egység”. A férfi kézilabdaklub tehát éppen emiatt is, a kezdeteitől a DAC nevet használja…

– Tavaly év végén történt meg az elnökség váltása…

– Igen, az alapszabályzat értelmében négy évre választjuk meg a klub vezetőségét. A korábbi elnök, Dömény Lubos mandátuma akkor járt le, és mivel én már az utóbbi két évben is nagyon sokat foglalkoztam a csapattal, vállaltam az elnöki teendők továbbvitelét. A klub titkára Pogány Dávid, a korábbi harmincszoros szlovák válogatott kézilabdázó lett, aki ősztől a férficsapat vezetőedzője is, a klub alelnökének pedig Elek Pétert választottuk meg. A vezetőség további tagjai pedig Fónod Zoltán és Horváth Mátyás lettek.

– Nem csak elnök, de egyben edző is…

– Jómagam 2002-től vagyok kézilabdaedző, attól kezdve folyamatosan foglalkozom a kézilabdával. Edzettem már diákokat, serdülőket, férfiakat, tehát „bejártam” minden korosztályt. Jelenleg két korosztályt edzek, két diákcsapatom van: az idősebb és fiatalabb diákok. 30 gyerek. Az utánpótlás másik edzője pedig Elek Péter. Jelenleg heti három edzésem van, hétfő, szerda, péntek, hétvégén pedig a mérkőzések – itt azonban nem csak a diák, hanem a férfi mérkőzések körül is segítek, amiben tudok.

– Ez is a klubelnök feladata?

– Igen, hiszen a klubelnök feladata biztosítani a klub működését, mind anyagilag, próbálva támogatókat is keresni, illetve minden más ügyet is intézni, ami a klubbal összefügg. Ennek része a támogatók megkeresése, de az autóbuszok, az utazások intézése is. Természetesen a későbbiekben ezeket a feladatokat a megfelelő személyeknek szeretném „delegálni” majd.

Mérkőzések pedig vannak Szlovákiában és külföldön, egyaránt. A diákokkal főleg Újvár, Tapolcsány, Gúta, Vágsellye, Nagyszombat vagy Pöstyén, ahová járunk, a férfiak pedig a Győr-Moson-Sopron megyei bajnokságban szerepelnek már második éve, és ott Győrbe, vagy a környékére járnak a srácok meccseket játszani.

– Ha jól tudom, eléggé jó eredményekkel…

– A férfiaknál már elkezdődött a bajnokság, nemrég Lipóton nyertek. A csapatban nagyon sok a főiskolás, ők hetente csak egy, jobb esetben két alkalommal tudtak, tudnak ezdésre összejönni, így a szlovák bajnokságban nem tudtak szerepelni. Csapatunk ennek ellenére a Győr-Moson-Sopron megyei bajnokságban jelenleg a második helyen áll, és úgy néz ki, sikerül is a bajnokságot megnyerniük. A legfontosabb cél természetesen az volt, hogy újra lendületbe hozzuk a férficsapatot is. Most ősztől pedig visszakerülnek a szlovák bajnokságba is. Azt azért el kell mondani, hogy a magyar bajnokságban 130 csapat mérkőzik egymással, míg az első osztályú szlovák bajnokságban csupán 20 csapat… 

– Miért érdemes egy fiatalnak manapság kézilabda edzésekre eljárnia?

– Tapasztaljuk, hogy nagyon népszerű lett a futball, s a mérkőzésekre is kijárni, illetve eleve kevesebben érdeklődnek a kézilabda iránt, mégis azt mondanám, mindenképpen érdemes kizökkenteni a gyerekeket a komfortzónájából, azért is, hogy sportoljon, de nálunk azért is, hogy egy összetartó közösségben tapasztalja meg a közös munka eredményét, buktatóit, de sikerességeit is. A srácainknak ez a közössége erős támasz mindannyiunk számára.
_______________________________
A közelgő adóbevallások kapcsán a DAC Férfi Kézilabdaklub arra kér minden segítőkész embert, céget, ajánlják fel munkájuk támogatására adójuk 2%-át. A nyilatkozat innen letölthető.
 

Ezt már olvasta?

Cookies