„Adventben készülődünk, várakozunk a karácsony, az Úr eljövetelére. Kívánom mindannyiunknak, hogy tudjunk saját magunk szeretteik számára ajándékokká válni” – mondta köszöntőjében Karaffa Attila szociális ügyekért felelős alpolgármester, hozzátéve, hogy a szeretet közelgő ünnepén most méginkább és hangsúlyosan el kell ismernünk azon szülők nem mindennapi, hősies helytállását és munkáját, akik mentálisan sérült gyermekeikért gondoskodó szeretetükkel szürke hétköznapjaik mindegyikén tanúbizonyságot tesznek.
A beszédet követően az alpolgármester a szociális osztály munkatársaival – Molnár Tímea főosztályvezetővel, Miklós Alica osztályvezetővel, valamint Bíró Johannával és Bartalos Józseffel – együtt ajándékokat adott át a gyermekeknek és szüleiknek, majd Érsek Rezső játszott ismert karácsonyi dallamokat, amelyeket végül mindannnyian együtt énekeltek.
Ezt már olvasta?

Templombúcsú Nagyboldogasszony ünnepén – augusztus 15.
A héten két kiemelt egyházi és közösségi esemény is várja...

Legyünk büszkék arra, hogy Szent István örökösei vagyunk
Szerda kora este az államalapító, Szent István király...