Back to top

Édes élet cukor nélkül?

Publikálva: 2021, július 1 - 06:21
Köztudott, hogy a cukor túlzott mértékű fogyasztása egészségtelen. A többlet energia bevitelből adódóan megjelenhetnek a plusz kilók és ezzel kialakulhat az elhízás, amely előidézheti a szív- és érrendszeri betegségek, cukorbetegség kialakulását. Mindemellett elősegítheti a fogszuvasodást és táptalajt nyújt a baktériumok elszaporodásához.
Édes élet cukor nélkül?

A természetes cukorhelyettesítők kitűnő alternatívát jelentenek a hagyományos kristálycukor helyettesítésére. Így azok is élvezhetik az édes ízeket, akik cukorbetegségben szenvednek, vagy csak igyekeznek kerülni a finomított cukor fogyasztását. Manapság nagyon széles választék áll rendelkezésünkre a cukorpótlók világában. Pár éve a természetes eredetű édesítők kiszorították a piacról a mesterséges édesítőszereket, amelyek közül a szacharin, az aszpartám, az aceszulfám-K és a ciklamát volt a legnépszerűbb. Míg az utóbbiak bizonyítottan kifejezetten károsak is lehetnek az ételekhez adagolva, addig az újonnan ’’felfedezett’’ cukorhelyettesítők, nemhogy nem okoznak zavart a szervezetünkben, de akár gyógyhatással is rendelkezhetnek. Íme a legnépszerűbbek és legismertebbek:

Méz- Ősidők óta az ember táplálkozásának része, nem mellesleg természetes gyógyhatással is rendelkezik. Eredményesen használható torok- orr- és fülfertőzések kezelésére. Kedvezően hat az izomzat működésére, jót tesz az emésztésnek, serkenti a vérkeringést és vérnyomáscsökkentő hatása is ismert, sőt megnyugtatja a stresszes idegrendszert is.

Kézenfekvő megoldás a cukor pótlására, hiszen szinte mindenhol kapható. 80 százalékban szőlőcukorból és gyümölcscukorból áll, amik hamar felszívódnak. Energiatartalma nem éppen alacsony (1 evőkanál méz = 75 kcal), viszont glikémiás indexe valamivel kisebb, mint a cukoré. 1 kanál méz = 2 kanál finomított cukor

Sztívia- Népies nevén jázminpakóca, ami Dél-Amerikából származó növény. Leveleiből készítik az édesítőt. A dél-amerikai indiánok már évszázadokkal ezelőtt felfedezték ennek a növénynek az édesítő tulajdonságát, aminek a levelei 30-szor édesebbek a répacukornál. Nulla kalóriát tartalmaz. Ez az édesítő hőálló, így szinte bármilyen recept elkészíthető vele. Többféle nélkülözhetetlen vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, gombaölő, fertőtlenítő hatású. Mellékhatásairól azonban ritkán esik szó, amik között szerepel, hogy negatívan befolyásolhatják a bélrendszerben élő baktériumok működését, vagy hogy a kalóriamentes édesítőszerek hozzájárulhatnak a kilók gyarapodásához. Kapható tabletta, por, szirup, szárított stevia levél formában. 1 teáskanál sztíviapor = 1 csésze cukor

Kókuszvirágcukor- Kókuszpálma virágzó rügyeiből van előállítva. Előállítása során vágásokat ejtenek a virágbimbókon, és felfogják a kicsorgó gyanta szerű folyadékot, utána addig főzik míg besűrűsödik és megkeményedik. A kókuszvirág (más néven pálmacukor) közel 80%-a cukor, a fennmaradó 20%-ot a tápanyagok, az inulin és az antioxidánsok teszik ki. A benne lévő kalória és szénhidrát mennyisége közel azonos a répacukoréval. Magas a kálium-, magnézium-, cink-, vas-tartalma, B- és C-vitaminok is megtalálhatóak benne. 16 különböző aminosavat tartalmaz. Az inulin (növényi rost) természetes prebiotikumként támogatja a bélrendszer egészségét, segít megelőzni a vastagbélrák kialakulását, a vércukorszint ingadozását, gyorsítja zsíranyagcserét. Glikémiás indexe alacsonynak számít (35). Magasabb szénhidrát tartalma miatt azonban nem kifejezetten ajánlható szénhidrát anyagcsere problémával küzdőknek.Ráadásul napjainkban még kevéssé ismert a kókuszcukor szervezetre gyakorolt hatása, ezért a táplálkozási szakemberek továbbra is inkább a - jobban ismert természetes édesítőszerek- nyírfacukor, eritrit és sztívia fogyasztását javasolják. 1,5 kanál kókuszcukor = 1 kanál cukor

Nyírfacukor (xilit)- Alacsony kalóriatartalmú cukoralkohol, ami egy régóta ismert természetes édesítőszer. Előállíthatják nyírfából, kukoricacsutkából, de megtalálható a szalmában és a mandula héjában is. Nagyon jól helyettesíti a cukrot. Kristályos szerkezetének köszönhetően nem csak ízben, hanem látványban is szinte megegyezik a cukorral. Felszívódása egyenletes és lassú, nem emeli meg váratlanul a vércukorszintet. Glikémiás indexe csupán 7-es, ezért a diétázók és cukorbetegek is fogyaszthatják. Energiatartalma 40%-kal kevesebb, mint a cukoré. Védi a fogakat és képes helyreállítani a már sérült fogzománcot is. Hátránya, hogy nagyobb mennyiségben fogyasztva hasmenést, haspuffadást okozhat. Nincs különösebb mellékíze, elfogyasztásakor csupán enyhe hűvösség érezhető. A xilittel könnyedén tudunk sütni, főzni, lekvárok befőzésénél is remek választásnak bizonyul. Élesztős tésztákhoz nem ajánlják, illetve nem is karamellizálódik.1 kanál nyírfacukor = 1 kanál cukor

Eritritol- Egy természetes cukoralkohol, amely gyümölcsökben is előfordul. Kalóriamentes, így a legideálisabb édesítőszer diétázóknak és fogyni vágyóknak. Glikémiás indexe 0, vagyis nincs hatással az inzulintermelésre, ezáltal nagyon közkedvelt a cukorbetegek táplálkozásában. Candida diétások is fogyaszthatják, mivel gombaszaporodást gátló hatással bír. Emésztése rendkívül könnyen történik, mivel a 90%-a a vékonybélben szívódik fel, ezért nem vesz részt a zsíranyagcserében. Erős antioxidáns tulajdonságokkal rendelkezik. Édesítő ereje 60-80%-a a közönséges cukorénak. Íze hűs és édes, nincsen utóíze. Külső megjelenésében is hasonlít a kristálycukorhoz. A nyírfacukorhoz hasonlóan nem karamellizálható. Ugyanúgy felhasználható, mint a hagyományos cukor. Egyetlen hátránya, hogy mivel cukoralkoholok csoportjába tartozik, a szervezetben enyhe gázosodást, puffadást okozhat, illetve előfordulhat kisebb mértékű hasmenés. 1,5 kanál eritrit = 1 kanál cukor

Agávészirup- Mexikóban őshonos, trópusi, kaktuszhoz hasonlító növény az agávé, amelynek a leveleiből kinyert kivonat az egyik legkiválóbb cukorpótló. Nálunk is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Bővelkedik fruktózban, glükózban és sok fontos ásványi anyagban. A természetes édesítőkkel szemben azonban a kalóriatartalma viszonylag magas, egy csészényi agávészirupban 300 kalória van, glikémiás indexe viszont alacsony, így nem emeli meg hirtelen a vércukorszintet. Inzulinrezisztenciásoknak és cukorbetegnek kerülni kell nagy mennyiségű fogyasztását, melynek során megemelkedhet a vér triglicerid szintje.

1 kanál agávészirup = 2 kanál finomított cukor

Juharszirup- Teljesen természetes édesítőszer, amelyet bizonyos Észak- Amerikában őshonos juharfák nedvéből állítanak elő. A meleg nyári időszakban a juharfa energiát halmoz fel gyökereiben, ami tavaszra cukorrá alakul át. Tavasszal a fa megfúrt törzse édes levet enged, melynek nagy része víz. A begyűjtött levet beforralják és így készítik a végleges juharszirupot. Karakteres ízzel rendelkezik. Gyógyhatással is bír, erősíti az immunrendszert, javítja a látást, gyorsítja a szervezet regenerálódását, rendszeres fogyasztása pedig szépíti a bőrt és erősíti a hajat. Gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban. Kalóriatartalma kimondottan alacsonynak tekinthető, hiszen egy csészényi juharszirup csupán 80 kalóriát tartalmaz. Klasszikus felhasználási módja az amerikai palacsinta ízesítése, de kiváló sütemények, fagylaltok, italok édesítésére és ízesítésére. 1,5 kanál juharszirup = 1 kanál cukor

Rizsszirup- A növényi szirupok közül leginkább ez hasonlít ízében, színében a mézhez. Előállításakor baktériumok és enzimek segítségével lebontják a rizsben található rostokat, és a kívánt állag eléréséig főzik. A rizsszirup 45%-a maltóz, ami egy összetett szénhidrát, képes akár 3-4 óra hosszára is ellátni a testünket energiával. A rizsszirupban cink, magnézium, kálium, foszfor és sok vitamin található. Glikémiás indexe 25, cukorbetegeknek nem ajánlják.

Datolyaszirup- Közel-Keleten előszeretettel használják nemcsak édesítésre, de a húsos ételek ízesítésére is. Hazánkban is egyre népszerűbb. Gyógyhatása, hogy megakadályozza számos baktérium elszaporodását a szervezetben. Allergénmentes. Tartalmaz B-vitamint, kalciumot, magnéziumot, rezet, foszfort, káliumot, cinket, illetve vasat is. Nagy mennyiségű ásványianyag tartalma miatt vértisztító hatású. Segíti a szervezet regenerációját. Természetes cukortartalma rendkívül magas, emiatt cukorbetegek számára nem javasolt a fogyasztása. 

Tápiókaszirup- Alapanyaga a manióka, ami egy Amerika trópusi részein őshonos élelmiszernövény. A datolyasziruphoz hasonlóan magas a vitamin és ásványi anyag tartalma. Elősegíti a máj, a vese, és a vastagbél megfelelő működését. Antibakteriális és gombaölő hatású.

Érdemes tehát körültekintően áttanulmányozni az édesítőanyagokat, ugyanis látható, hogy nem biztos, hogy egészségesebbek a feldolgozott cukornál. Itt is érvényes az a nézet, hogy minden az elfogyasztott mennyiségtől függ. 

Danáč Gabriella

Ezt már olvasta?

Cookies