Jelenlegi hely

Ebben a világban még mindig sok érték van

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2019, május 17 - 14:14 | Kultúra
Huszonkettedik évfolyamába lépett a Képzőművészeti Spektrum, a nem hivatásos képzőművészek versenye. Csütörtökön a zsűri által kiválasztott munkákból nyílt kiállítás a Csallóközi Múzeum kiállítótermében, egyben díjazták is a kiváló munkákat beküldő művészeket.
Ebben a világban még mindig sok érték van

A Nagyszombati Önkormányzati Kerület, a Csallóközi Népművelési Központ és a Csallóközi Múzeum közös szervezésében megrendezett megnyitóra, ahogy az évek során mindig, ezúttal is sokan voltak kíváncsiak. Ez egy olyan lehetőség a kerület nem hivatásos művészeinek, ahol bemutatkozhatnak, egyben ismert szakemberek véleményét kérhetik ki. A megnyitó előtt erre lehetőség is nyílt, hiszen a zsűri tagjai, Bohumír Bachratý művészettörténész és Ferdics Béla képzőművész szakmai szemináriumot tartottak az alkotóknak.

Tilajčík Edit, a megnyitó háziasszonya elmondta, a Képzőművészeti Spektrum 2019-es évadába 39 alkotó jelentkezett 104 munkával, de a jelen kiállításon helyet kaptak a járási forduló kimagasló értékű művei is, így összesen 51 alkotó 99 művét tekinthetik meg az érdeklődők.

A rövid ismertető után Bazsó-Horváth Zsuzsanna, a Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola tanára, valamint két tanítványa, Tóth Sára és Kosztra Dóra tették meghittebbé fuvolajátékukkal a megnyitót.

Tilajčík Edit ezután köszöntötte a megnyitó vendégeit, Karaffa Attilát, városunk alpolgármesterét, Silvia Mruškovičovát, a megyi önkormányzat kulturális osztályának képviseletében, Nagy Ivánt, a Csallóközi Múzeum igazgatóját, Jana Svetlovskát, a Csallóközi Népművelési Központ igazgatónőjét; a zsűri jelenlévő tagjait, Bohumír Bachratýt - a zsűri elnökét és Ferdics Bélát. Külön köszöntötte Zsigmond Tibort, a kiállításnak helyt adó múzeum előző igazgatóját. Köszönetét fejezte ki a szervezők és az alkotók nevében Nagy Kornélia művészettörténésznek, aki szintén a zsűri tagja volt, ugyanakkor kezdetektől ő a Spektrum kiállításainak kurátora is.

A zsűri elnöke, Bohumír Bachratý rövid köszöntőjében üdvözölte a jelenlévőket, megköszönte a kiállítóknak, hogy műveiken keresztül érzelmeiket, látásmódjukat mutatják be. Kiemelte, hogy az itt kiállítók meg tudták mutatni, hogy ebben a világban még mindig sok érték van; jó lenne, ha ezeket az értékeket mi is látnánk, és nem felejtenénk el.

Ferdics Béla magyarul szólt a közönséghez. Elmondta, először zsűrizett felnőtteket, ami számára nagy kihívás volt, ugyanakkor nagy megtiszteltetésben lehetett része, hogy a zsűriben olyan nagy elődökkel dolgozhatott együtt, mint Bohumír Bachratý és Nagy Kornélia. Röviden értékelte a munkákat: „Sokrétű az itt kiállított anyag, bravúros alkotások is találhatók közöttük. De igazán az a fontos, hogy lélekben mit nyújt nekünk, szemlélőknek, meg tud-e szólítani minket, hiszen mind más és más élményt nyújt” - mondta. Egyben gratulált az alkotóknak, és azt kívánta nekik, hogy továbbra is alkossanak ugyanolyan örömmel.

A 22. Képzőművészeti Spektrum egyes kategóriáiban a szakzsűri 7 művet tüntetett ki, 9 tiszteletbeli elismerést nyújtott át, továbbá a Csallóközi Népművelési Központ díja is átadásra került. A megnyitó alkalmával egyben a járási verseny kiértékelésén kiosztott 4 fődíjat és 2 tiszteletbeli oklevelet is átadták.

Díjazottak:

B kategória (25-60 év közötti alkotók kategóriája)
fődíjasok:
Ľubomír Miča, Szenice
Monika Szabo, Korlátkő
Rudolf Rypák, Pöstyén
Gavar Ségár, Dunaszerdahely (járási elismerésben is részesült)
elismerő oklevelet kaptak:
Nagy Zoltán, Nyárasd
Boros Erika, Dunaszerdahely (járási elismerésben is részesült)
Ivan Vida, Szenice
Daniel Boris, Pusztafödémes
Adriana Decsiová, Vízkelet
A Csallóközi Népművelési Központ díjazottja:
Ján Bena, Nagyszombat

C kategória (felső korhatár nélkül)
fődíjasok:
Jaroslav Áč, Majtény
Margita Kollerová, Tallós (járási elismerésben is részesült)
Peter Végh, Dunaszerdahely (járási elismerésben is részesült, továbbá az ő munkáját választotta ki a zsűri a rendezvény logójához)
elismerő oklevélben részesültek:
Štefan Zajíček, Szakolca
Silvia Vargová, Felsődombó
Milan Čech, Nagyszombat

D kategória (egyedi művészi kifejezésmóddal készült alkotások)
fődíjas:
Jozef Pavlík, Aszós
elismerő oklevélben részesült:
Ján Lukačovič, Vittenc

A járási versenyben további elismerő oklevelek kerültek átadásra:
Kocsis Orsolya, Medve
Nagy Zoltán, Nyárasd

Felvételeink a megnyitón készültek (Rózsár Vince fotói).