Back to top

Dunaszerdahelyre érkezik a Magyar Passió – filmvetítésre és beszélgetésre invitálnak az alkotókkal

Publikálva: 2022, február 10 - 13:01
Eperjes Károly filmjét március 14-én 18 órai kezdettel a Csaplár színháztermében vetítik, majd a film után közönségtalálkozóra várják az érdeklődőket Eperjes Károllyal és Gál Tamással. A „Magyar passió” a második világháború után megszilárduló kommunista diktatúra egyik emblematikus intézkedését járja körül – a szerzetesrendek és az ÁVH egyenlőtlen küzdelmét a fiatalság befolyásolásáért, illetve a hívek megtartásáért.
Dunaszerdahelyre érkezik a Magyar Passió – filmvetítésre és beszélgetésre invitálnak az alkotókkal

A legnagyobb akadályt a kommunista ideológia korlátlan sulykolása előtt az erős tömegmozgalmi, ifjúsági bázissal rendelkező egyházi iskolák és azok működtetői, a szerzetesrendek jelentették.

A megtörtént eseményeken alapuló film a fenti történelmi küzdelem átélését célozza meg - személyes sorsokon keresztül. A film középpontjában az ÁVH által foglyul ejtett szerzetes, Leopold atya és a vallatótisztje, a fiatal Keller főhadnagy párharca áll.

Az ÁVH koncepciós pert tervez Leopold atya ellen, hogy példát statuáljon, a párt parancsa értelmében. A vallatásokra a fiatal, egykor kirúgott diákját, Keller ÁVH főhadnagyot szemelik ki. „Ne csak őrizd, gyűlöld is.” – az ÁVH-s mottó jegyében dolgozó Keller a vallatások során azt veszi észre magán, hogy a gyűlölet helyett az együttérzés növekszik benne. Leopold atya egyre durvább vallatásaival Kellernek saját erkölcsi határait kell átlépnie.

Leopold a szikla szilárdságával állja a csapásokat egészen a végkifejletig. Keller, a vallató tiszt, a kirúgott diák, látva egykori tanára, Leopold atya szenvedését, meghasonlik. Az atya vallatásának stációiban Krisztus szenvedései köszönnek vissza.

A történet a következetes helytállásról, a hitről, a meghasonulásról és a mártíriumról szól.

Rendező: Eperjes Károly

A forgatókönyvet Várnai Péter címzetes prépost “Jézus inge” c. írása alapján Petrik András, Horváth Áron és Eperjes Károly írta. Technikai rendező Pájer Róbert, operatőr Csukás Sándor, zeneszerző Bucz Magor Soma. Producer Hábermann Jenő.

Szereplők:
Leopold atya – EPERJES KÁROLY
Keller főhadnagy – TELEKES PÉTER
Fjodorov őrnagy – GÁL TAMÁS
Steiner – NEMCSÁK KÁROLY
Fekete – JAKAB TAMÁS
Budai prépost – KOVÁCS FRIGYES
Godofréd testvér – TÓTH JÁNOS
GERGELY Rozi néni – PÁSZTOR ERZSI

További szerepekben: Tordai Teri, Újlaki Dénes, Prokopiusz Maja, Tóth Auguszta, Koltai János, Tahi József, Lippai László, Császár Angéla

A vetítés után találkozó és beszélgetés Eperjes Károllyal és Gál Tamással. A beszélgetést Póda Erzsébet újságíró vezeti. Az est partnere a Pázmaneum Polgári Társulás.

Tájékoztatás: +421 919 355 319, +421 31 590 08 13

Jegyárak (film+találkozó): I. osztály: 12 €, II. osztály: 10 €

Jegyek vásárolhatók a Csaplár jegyirodájában vagy online:

https://ticket.csaplarkult.sk/program/magyar-passio/28?l=hu

Ezt már olvasta?

Címkék: filmek magyarul
Cookies