Back to top

Dunaszerdahelyre is érkezett a magyar állam támogatásából

Publikálva: 2022, március 30 - 14:14
A magyar kormány jóvoltából komoly támogatás érkezett Dunaszerdahelyre, többek között annak segítségével lesz a katolikus plébániának új közösségi központja, megújul a Nagyboldogasszony oltalma alatt álló Szent György-templom tornyának a tetőszerkezete, valamint abból épülhet fel a református közösség óvodája. Erről is szó esett azon a találkozón, amelyet Soltész Miklós magyar politikus, országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárának a részvételével tartottak a plébániahivatalban.
Dunaszerdahelyre is érkezett a magyar állam támogatásából

Az egyeztetésen, amelyen több történelmi egyház képviselője is megjelent, részt vett A. Szabó László alpolgármester és Forró Krisztián, a Szövetség párt elnöke is. Ezen a megbeszélésen Soltész Miklós államtitkár az egyházközségek életéről, a helyi viszonyokról és lehetőségekről, az orosz–ukrán háborúnak a régióra gyakorolt hatásairól, valamint a kölcsönös segítségnyújtás fontosságáról, az egyházak közötti testvéri kapcsolat fontosságáról beszélt a megjelentekkel.

A plébániai találkozót követően pedig a katolikus templom mellett sajtótájékoztatót tartottak, amelyet Kiss Róbert, Nagyszombati Főegyházmegye általános helynöke, egykori dunaszerdahelyi plébános vezetett, s amelyet Soltész Miklós államtitkár és Forró Krisztián pártelnök tartottak.

Ezen kiemelték, hogy az egyházak részére érkezett magyarországi támogatások a közösség szempontjából fontosak, hiszen mind a magyar, de a szlovák hívek számára is megújulnak a templomok, istentiszteleti helyek.

Soltész Miklós államtitkár fontosnak tartotta azt is kiemelni, hogy

azon nehézségek ellenére, amelyeket néha a politikában tapasztani, tapinthatóan javult a magyar–szlovák kapcsolatok minősége, ami nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy a Magyar Kormány ne csupán szimbolikusan, de tettekkel is segítse a felvidéki magyar közösség megerősödését.

(nagy)

Ezt már olvasta?

Cookies