Back to top

A dunaszerdahelyi tudósra emlékeztek

Publikálva: 2017, március 27 - 19:56
Vámbéry Árminra, a jeles Kelet-kutatóra emlékeztek március 23-án és 24-én a Vámbéry-napok keretében, a Vámbéry Polgári Társulás és a Vámbéry Ármin Magyar Tannyelvű Alapiskola szervezésében.

A programsorozatot könyvbemutató nyitotta, amelyen Felföldi Szabolcs: Fény metszette élet című Vámbéry-albumával ismertette meg a közönséget Zimonyi István szegedi egyetemi tanár, a Vámbéry Tudományos Kollégium tagja.

A nagyívű és beteljesedett életutat ezúttal egészen különleges úton járja be a kiadvány. Ugyanis „ez a kötet az utóbbi, Vámbéryről szóló munkák sorát gyarapítja ugyan, de egészen sajátságos módon. A legfőbb eszköze e könyvnek nem a gondolatokat közvetítő szavak, hanem a képek. Képeskönyv, mondhatnánk, de ennél jóval több. A Vámbéryt és családját, barátait, ismerőseit és tanítványait megjelenítő képek mellett feltűnnek Vámbéry életének helyszínei, Dunaszerdahelytől Londonig és Teheránig. De a Vámbéry életmű utóélete, emléktáblák és emlékérmek, szobrok és utcatáblák, konferenciák és nevét viselő intézmények képi anyag is mind helyet kap e kötetben. A gazdag képanyagot mindenütt szakavatott magyarázatok és kommentárok kísérik, így kép és szó együtt jeleníti meg e páratlan életet és életművet.”

Az estet Hodossy Gyula, a Vámbéry Polgári Társulás igazgatója nyitotta meg és Keller László turkológus vezette.

Másnap délelőtt a Vámbéry Ármin Földrajzverseny országos döntőjét rendezték meg a Vámbéry alapiskolában, Török Bence nyugalmazott tanár vezetésével – itt a zsűri vezetője az előző est főszereplője, Felföldi Szabolcs régész, történész volt, míg a szakavatott zsűriben Nagy Iván, a Csallóközi Múzeum kurátora és etnológusa és Fibi Sándor, a Vámbéry Polgári Társulás választmányi tagja foglalt helyet.

A verseny szerencséje, illetve a számos ismeret tudása a hazaiaknak hozott dicsőséget, ugyanis 81 ponttal a dobogó legfelső fokán a helyi Vámbéry alapiskola Napsugarak csapata – Almási Réka, Antalics Dóra és Kiss Enikő, felkészítőjük Domonkos Tímea – végzett. Második helyen a nagymegyeri Bartók Béla Magyar Tannyelvű Alapiskola Bartókosok csapata – Gódány Balázs, Szabó Bence és Litavecz Fanni, felkészítőjük Fábrik Annamária –, míg a harmadikon a madari Édes Gergely Magyar Tannyelvű Alapiskola A Karaván nevű csapata – Édes Árpád, Édes Krisztián és Tóth Gergely, felkészítőjük Zahorcsek Mária – végzett.

A verseny ünnepi kiértékelését követően a Vámbéry téri Vámbéry Ármin-mellszobrot koszorúzták meg a szervezők és a vendégek. Városunk polgármestere, Hájos Zoltán a jeles tudós életútját és kitartását jelölte meg beszédében azon követendő például, melyet a ma fiataljai is magukénak kell hogy érezzenek, míg Zimonyi István egyetemi tanár Vámbéry Ármin fölfelé ívelő pályaútját, a tudás és a szorgalom kéz a kézben járását állította a hallgatóság elé a jellem nagy példájaként.

A Vámbéry-napokat végül a városházán zárták, aholis a Vámbéry-díjat adták át Barbara Kellner-Heinkelének, a berlini egyetem professzorának, a PIAC Kelet-kutató társulás főtitkárának, akit Vásáry István professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Vámbéry Polgári Társulás elnöke méltatott.

Ezt már olvasta?

Cookies