
A dunaszerdahelyi szülők több mint 70%-a szeretné, ha visszaülhetnének a téli szünet végén, vagyis 2021. január 11-én felsős gyerekeik az iskolapadba, jelezte Molnár Tímea, a Városi Hivatal Közoktatási, szociális, sport és kulturális főosztályának vezetője.
Az igenlő választ azon felmérés összegzése adta, amelyet még a téli szünet előtti napokban készítettek városunk tanintézményeiben.
Mivel a visszatérés negatív koronavírus-teszthez kötött, ahol nem csupán a gyerekeknek, de az egyik törvényes képviselőnek, illetve az összes iskolai alkalmazottnak is le kellene teszteltetnie magát, az iskolaigazgatók most azon dolgoznak, hogy biztosítsák a mintavételi pontok engedélyeztetését saját intézményeikben.
Az engedélyeztetésen túl nekik kell emellett biztosítani a tesztelést végző személyzetet is – ezeket a csapatokat már több iskola fel is kérte.
Noha az iskolák minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy az iskolában le lehessen tesztelni a gyerekeket és a szüleiket, hogy meginduljon az oktatás,
sajnos a jelenlegi rossz járványügyi mutatók egyáltalán nem azt erősítik, hogy január 11-én vissza is térhetnek a felsős gyerekek is az iskolákba.
(nagy)
Ezt már olvasta?

Szent György-napok – a nemzeti gyásznap miatt programváltozás lesz
Nemzeti gyásznapot hirdetett a kormány szombatra, Ferenc...

Újabb kibertámadásokra figyelmeztet a rendőrség
Az elmúlt napokban megemelkedett számban észlelt olyan...