Back to top

Dr. Pacsay-Tomassich Orsolya: „Aki hazáját tetterősen szereti, teljesíti kötelességét a földön”

Publikálva: 2021, január 23 - 08:10
Dr. Pacsay-Tomassich Orsolyának, a magyarországi Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyar Diplomáciai Akadémiáért és a Stipendium Hungaricum Programért felelős államtitkárának a Magyar Kultúra Napján elhangzott beszéde.
Dr. Pacsay-Tomassich Orsolya: „Aki hazáját tetterősen szereti, teljesíti kötelességét a földön”

Tisztelt ünneplő közösség, kedves csallóközi magyarok!

A szó néha tovább él időben, mint a kő. Ez bizonyosan igaz arra a kéziratra, melyet 1823. január 22-én tisztázott le egy, az ország számára akkor még kevéssé ismert szatmárcsekei középnemes, Kölcsey Ferenc. Kölcsey se a mű befejezésekor, se annak publikáláskor nem hitte volna, hogy a magyar irodalom legtöbbet szavalt és énekelt művét alkotta meg, ezáltal maradéktalanul beteljesítve hitvallását, miszerint aki hazáját tetterősen szereti, teljesíti kötelességét a földön.

Himnuszunk egy történelmi pillanatban keletkezett, a reformkor hajnalán. Nekünk, magyaroknak a kultúra mindig több volt, mint egyszerű műalkotás és műélvezet. A reformkori nemzeti törekvések kezdetben a kultúrában gyökereztek: a nyelvújítók szándékában, elégiákban és ódákban. Kazinczy, Berzsenyi és Kölcsey, később Vörösmarty és Petőfi mind a nemzeti kultúra megteremtésért harcolt.  Tudták, hogy a kultúrát nem kapjuk készen, annak megalkotása egy olyan folyamat, amiben minden kornak megvan a maga feladata és felelőssége. Szenvedélyükből aztán politikai értékrend lett, mely később történelmi tettekben nyilvánult meg.

Ezért Himnuszunk befejezésének dátuma sűrítve fejezi ki mindazt, ami számunkra oly’ értékes; a nemzeti identitásunkat kifejező magyar kultúrát. Erre emlékezünk 1989 óta minden január 22-én.

Megtiszteltetés számomra, hogy ezen a fontos napon, még ha csak az online térben is, de együtt lehetünk. A jelenlegi járványügyi helyzet arra ösztönöz minket, hogy olyan eszközökhöz, kapcsolódási formákhoz folyamodjunk, ami túlmutat a fizikai együttléten és visszaadja az összetartozás élményét.  Ezt az élményt adja meg a kultúra, ezért is köszönöm a Pázmaneum Polgári Társulásnak nemcsak a magyar kultúra ápolása érdekében végzett eddigi munkáját, hanem azt is, hogy a jelenlegi körülmények között is fontosnak tartja, hogy őrizze a magyar kultúra napjának a hagyományát.

Ma magyarnak lenni nem állami hovatartozást jelent, hanem egy olyan szellemi és lelki közösséget, melyet a magyar kultúra fon össze. Éppen ezért a magyar kultúra éberen tartása különös jelentőséggel bír a határon túli magyarság körében, hiszen ahogy Szerb Antal fogalmazta: „amíg kultúránkhoz hűek maradunk, önmagunkhoz vagyunk hűek”.  

Bárhol is élünk a világban, a magyar kultúra közös kincsünk. Ez kapcsol össze minket a családunkkal, szülőföldünkkel, anyanyelvünkkel. Ez az az ezeréves kút, amelynek vizéből mindig meríthetünk, s amelyre méltón büszkék lehetünk. Nem feledve azt, hogy mi is felelősséggel tartozunk érte: kultúránkat ápolnunk és építenünk kell, Kodály Zoltán szavaival élve: „a kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.”

Kodály üzenetének talán soha nem volt nagyobb aktualitása, mint ma. A globális kultúra térhódításával szemben a nemzeti sokszínűség és a nemzeti identitás megőrzése fontos feladat. A célunk az, hogy sok-sok emberöltő múlva is éljenek a Kárpát-medencében magyarok, akiknek a szíve a Himnusz dallamára egyszerre rezonál.

Ezt már olvasta?