Back to top

Döntött a kormány – önkéntes lesz az országos tesztelés!

Publikálva: 2020, október 20 - 11:38
Az aktuality.sk „jól értesült forrásokra” hivatkozva azt írja, tegnap este a koalíciós tárgyalásokon eldőlt, önkéntes lesz a tömeges tesztelés.
Döntött a kormány – önkéntes lesz az országos tesztelés!

Azt azonban még nem tudni, mivel motiválják majd a lakosságot, hogy részt vegyen a teszteken. Egyelőre nyitott kérdés az is, sikerül-e egyáltalán és, ha igen, miként összehangolni a hatályos törvényekkel az esetleges előnyöket. Nem olyan egyszerű ugyanis bizonyos állampolgárokat kizárni a jutalmazottak köréből.

A portál azt írja, szóba került annak lehetősége is, hogy előny helyett büntetés járjon azoknak, akik megtagadják a részvételt a teszten.

Ahogy arról portálunk is beszámolt, Marek Krajčí a köztévében felvetette, kötelező házi karantén lehetne a retorzió. Az egészségügyi miniszter szavait a jelenlévő védelmi miniszter, Jaroslav Naď is megerősítette. Sőt, a kormányfő is hasonló szellemben nyilatkozott hétfőn este, Matovič arról beszélt, aki nem megy el a tesztre, az jövőre nem részesedhet azokból az „előnyökből”, amelyeket a kormány betervezett.

Eduard Heger pénzügyminiszter ugyanakkor kihangsúlyozta, elképzelhetetlennek tartja, hogy az embereket a szociális hozzájárulások megnyirbálásával büntessék.

FRISSÍTÉS:

A mai kormányfői sajtótájékoztatón közben elhangzott: bár nem kötelező a tesztelés, de aki nem megy el, azt tíz napra házi karanténba küldik.

A legutóbbi sajtótájékoztató részletei itt olvashatóak!

ma7.sk

Ezt már olvasta?

Cookies