Back to top

Debre Viktor, a HC DAC vezetőedzője: A lányok hozzáállásával soha nem volt baj, idő kellett csak, hogy összeérjünk!

Publikálva: 2020, december 17 - 06:52
Sikeres (fél)évet zárnak a dunaszerdahelyi kézis lányok: két szezon eleji botlás után zsinórban négy győzelemmel fejezik be a koronavírus miatt igen furcsára sikerült őszi szezont. Debre Viktorral, a HC DAC vezetőedzőjével értékeltük az elmúlt hónapokat, beszéltünk a csapatra tavasszal váró kihívásokról, s még taktikáztunk is egy kicsit!
Debre Viktor, a HC DAC vezetőedzője: A lányok hozzáállásával soha nem volt baj, idő kellett csak, hogy összeérjünk!

Hat meccs, kilenc pont. A szezon elején érkezett a sárga-kékekhez, ha akkor valaki előre borítékolja ezt az eredményt, elfogadta volna?

Őszintén szólva a szezont megelőzően nem ismertem annyira a cseh-szlovák mezőnyt, hogy ilyesmiről szó lehessen. Igaz, ami igaz, egy 5-1-es mérleggel most sokkal elégedettebb lennék. A Vágsellye ellen volt az első meccsünk, ott még akadozott a gépezet, döntetlen lett a vége. A második meccsen, Nagymihály ellen ott rosszul is játszottunk. Tulajdonképpen megvertük saját magunkat. Két meccs, egy pont, aztán jött egy hosszú, többhetes kihagyás.

Majd egy négymeccses győzelmi széria.

Igen, azt gondolom a lehetőségekhez képest kihoztuk a maximumot ebből az időszakból. Remekül kihasználtuk a kényszerszünetet, jókat edzettünk, jól jöttünk ki belőle.

Most újabb pihenő jön, téli szünet. Nem fél, hogy ez megtöri a csapat lendületét?

Nagyon nehéz úgy edzeni, hogy közben nincsenek mérkőzések. Ez a legnagyobb gond. Azt ígérték, január kilencedikén folytatódik a bajnokság, a felkészülésünk is így van belőve. Folyamatosan változtatnunk, alkalmazkodnunk kell. Például egészen más edzésmunkára van szükség, ha meccseket is játszunk. Most még edzőmeccsekre sincs lehetőségünk, ez mindenképpen megnehezíti az én dolgomat is, meg a csapatét is. Nem tudunk sehova menni, nem tudunk senkivel játszani. Egymás között, amit lehet, gyakorlunk. Így volt ez az őszi kihagyás alatt is, talán, ha egy-két edzőmeccset játszottunk. Sportértéke nem volt, de a monotonitást legalább megtörtük.

...

Pomichal Krisztián interjújának a folytatását a ma7 portálon itt olvashatják el

Ezt már olvasta?

Cookies