A Dunaszerdahely középső védője, MALÝ MATÚŠ már tizenhat évesen bemutatkozott a felnőttek között
A Slovan pályáján az alapvonal mögött álldogált és készült beállni pályafutása első élvonalbeli mérkőzésébe. Egy szimbolikus csere lett volna, hiszen klubja, a DAC már esélytelen volt a pontszerzésre a pozsonyi rivális elleni rangadón. Az ügyes középső védő, Matúš Malý azonban nem tudott bemutatkozni az első ligában, a hosszabbításban egyszer sem szakította meg a játékvezető a mérkőzést. Ez azonban nem szegte a tehetséges játékos kedvét. A Dunaszerdahelyen született, ott nevelkedett és kiskorától a sárga-kékeknek szurkoló játékos bízik abban, hogy tavasszal már élhet a lehetőséggel. A szlovák tizenkilenc éven alatti válogatott csapatkapitányaként a kötelességeihez való hozzáállásával és a természetes intelligenciájával mindenképpen számolhat az újra kínálkozó eséllyel.
Ötévesen kezdett el futballozni. Tudatosan és tudat alatt is vonzódott a zöld gyephez, ugyanis már az édesapja is sikeres labdarúgó volt és a bátyja, Dominik ugyanezt az utat járta. Ő volt az első példaképe. „Elkísértem őt az edzésekre, élveztem, hogy nézhetem a srácokat, de a játékot még inkább. Akkoriban még a jelenlegi akadémiának és a kiváló feltételeknek híre-hamva sem volt. Egy, a város melletti faluban, de nagy kedvvel edzettünk. Nem igazán volt lehetőség más sportágat űzni errefelé, a fociért éltünk. Emlékszem a régi stadion mérkőzéseire. Akkoriban Leo Kweuke volt a legjobb játékos, aki később a prágai Spartába igazolt. Tetszett a stílusa, bár ő támadó volt, én meg védő vagyok” – emlékszik vissza Matúš Malý. Egy rövid ideig úgy nézett ki, hogy a szoros belső kötődés ellenére elhagyja a Csallóközt. Az iráni tulajdonos, Mohseni ideje alatt az utánpótlás szinte semmilyen figyelmet sem kapott. Pontosabban senkit és semmit sem vettek figyelembe. Logikus módon a legjobbak más klubokba menekültek. Fivérét, Dominikot Szenicére csábították. Az erdőháti kisváros akkoriban az ifjúsági és a felnőtt labdarúgás bástyája volt. Az ügyes középpályás egészen az első ligáig vitte. Paradox módon, ma már nem futballozik professzionális szinten. „Jogot végzett és ügyvédjelöltként dolgozik egy jogászi irodában” – magyarázta Matúš.
A testvérpáros fiatalabb tagja hű maradt a DAC színeihez. Fokozatosan az összes korosztályos csapatot végig járta. A tizenöt, a tizenhét és a tizenkilenc éven alatti korosztályos csapatokkal is az első ligában szerepelt. „Egyszer sem estünk ki, folyamatosan javultunk, erősödött a klub” – mondta az erős családi háttérrel rendelkező tinédzser. Az édesapa rendszerint otthon és idegenben is szurkol a fiának, aki sok örömet okoz neki, hiszen az U16-os korosztálytól egészen a tizenkilenc éven alattiig folyamatosan tagja volt a válogatottaknak. A legidősebbek között ráadásul a csapatkapitányi karszalagot is megkapta. Így volt ez a selejtezők első fázisában is, ahol Szlovákiát az Elitkörbe vezette kapitányként. Illetve az idősebb Albert Rusnák szövetségi kapitány által vezetett együttes vívta ki a részvételi jogot. „Hatalmas megtiszteltetés számomra csapatkapitányként vezetni a gárdát. A tizenhét éven alattiaknál már átéltem ezt, most pedig ismét. Sohasem felejtem el az Olaszország elleni mérkőzést. Bár már biztos továbbjutóként 0:3-as vereséget szenvedtünk tőlük, mégis sokat tanultam abból a meccsből. Az olaszoknál pályára lépett a milánói Inter felnőttcsapatának a tagja, a szélsőként futballozó Esposito. A vele vívott párharcok voltak eddig számomra a legjobb iskolapéldák. A saját bőrömön tapasztalhattam, mennyire jók a legjobb játékosok. Csak extra teljesítménnyel lehet velük felvenni a versenyt. Még fontosabb tapasztalat volt, hogy ez nem lehetetlen” – állapította meg Matúš Malý.
Testalkatával nem szolgál rá a nevére, hiszen 193 centiméter magas és 85 kilogramm. „Tisztában vagyok vele, hogy több izomtömeget kell felszednem” – vallja be rögtön. A felnőtt labdarúgásban és főleg a védelem közepén sorsdöntők a testi adottságok. Egyébként a dunaszerdahelyi nevelésű játékos kissé emlékeztet a fiatal Martin Škrtelre. „Bárcsak akár megközelíthetném az ő teljesítményét. Figyeltem őt a Liverpoolban. Csodálatra méltó, hogy mennyi mindent elért a pályafutása során. A klubban és a városban is nagy tisztelettel beszélnek róla” – vezette be a problematikát a beavatott tinédzser. Pont az Anfield Road-i klub ugyanis a kedvence. „A múltban voltam ott személyesen, még Torres és Xabi Alonso idejében és később is. Magával ragadó a hangulat. A szurkolók és természetesen a játékosok is csodálatosak. Nekem a leginkább Virgil van Dijk tetszik. Hihetetlen könnyedséggel futballozik, képes az egész védelmet megszervezni és pontosan is passzolni” – mutatott rá arra Matúš, hogy milyen játékstílus áll hozzá közel. Nem csoda, hogy a jelenlegi szlovák válogatottból Milan Škriniar szolgál számára példaképként. „Modern módon futballozik, manapság nem is lehet másképp. A konstruktív támadásépítést már az ifjúsági csapatokban megtanították nekünk. Sok kiváló edzőm volt, a legtöbbet Martin Žambától tanultam az U17-eseknél. Ő most a tizenöt éven alatti szlovák válogatott szövetségi kapitánya. Jelenleg mindenki nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a hátvédek konstruktívan futballozzanak. A portugál vezetőedző, Helder a rövidpasszok pontosságával foglalkozik a legtöbbet. Számára ez az alap és ez nekem megfelel. Középső védőként meg kell tanulnom kiértékelni a kockázat mértékét, hogy elkerüljem a felesleges hibákat” – tette hozzá a hátvéd, aki a szlovák válogatottak közül Marek Hamšíkot még Škriniarnál is jobban csodálja.
Tizenhat évesen mutatkozott be a felnőttek között. Bár csak egy felkészülési mérkőzésről volt szó, ez nem kisebbíti a Matúš Malýban rejlő lehetőségeket. Az ősz végén majdnem meglett az élvonalbeli debütálás is. „Három percet álltam az alapvonal mögött, de a labda nem hagyta el a játékteret. Csodálatos lett volna a Slovan otthonában bemutatkozni, akárcsak pár másodpercre is. Nem baj, hogy ez nem jött össze, így is erős motivációm van az élvonalbeli szereplésre” – említette meg a tizennyolc esztendős védő. Az ezüstérmesnél kemény a konkurencia, a klub ambíciói nagyok. Az európai kupaszereplés kivívására kötelességként tekintenek a Csallóközben. A fiatal játékosok fejlődését azonban szintén fontosnak tartják. „Az öltözőben remek a hangulat. Nemcsak a középső védők között, hanem összességében is. Dominik Kružliakkal remekül kijövök. Ő az én koromban már folyamatos játéklehetőséget kapott, és bizonyosan sok mindent tanulhatok tőle. Előtte hasonló volt a helyzet Ľubo Šatkával is. A srácok igyekeznek tanácsot adni, hogyan és mikor előzzem meg a csatárt, fejben készítenek fel az élvonalbeli futballra. Tisztában vagyok vele, hogy türelmesnek kell lennem és dolgoznom magamon” – tárta elénk a személyes céljait Matúš Malý. Minden esélye megvan arra, hogy befusson Dunaszerdahelyen. Nem hiányzik belőle a játékosság és ami még fontosabb, a személyiségi jellemvonások sem. Az ifjúsági kategóriákban bizonyítja, hogy képes a felelősséget a vállára venni. A médiával való kommunikáció során jó benyomást keltett. Nem akarta megjátszott önbizalommal átverni a környezetét, de túlzottan félénk sem volt. A korának megfelelően beszél, intelligens benyomást kelt. Szerényen, de ugyanakkor céltudatosan lépett föl. A fejlődését segíti, hogy a második ligás Somorja színeiben belekóstolhatott a felnőttfutballba is, amely nyártól a Dunaszerdahely farmcsapatává vált. A ló és a lovas is felkészült, most már csak keményen a nyeregben kellene maradni.
A CSAPATTÁRS SZEMÉVEL
„Korához képest Matúš nagyon jó testfelépítésű. Remek passzokra képes. Vezetői képeségekkel rendelkezik, az ifjúsági korosztályokban nem fél vállalni a felelősséget, a felnőttek között sem veszik el. Keményen dolgozik magán, karakterében és jellemileg is belepasszol az öltözőbe, amit szintén nagyon fontosnak tartok. Szlovákia legreményteljesebb futballistái közé tartozik. Ha nem hagy alább az erőfeszítése, akkor szép pályafutás elé néz” – mondta a Dunaszerdahely középhátvédje és csapatkapitány-helyettese, Dominik Kružliak.
NÉVJEGY: MATÚŠ MALÝ
* 2001. július 11-én született Dunaszerdahelyen
* Már ötévesen elkezdett futballozni, amikor is igyekezett bátyja, Dominik nyomdokaiban járni, aki felnőttként a Szenice színeiben az élvonalban is megfordult.
* A Slovan otthonában való élvonalbeli bemutatkozástól a játékvezető egyetlen sípszava választotta el.
* Az U16-os, U17-es, U18-as es U19-es korosztályos válogatott, több alkalommal csapatkapitány
Forrás: Miroslav Hašan, Šport napilap, 2020. január 23., 5. oldal
dac1904.sk
Ezt már olvasta?
A Slovan - DAC mérkőzés előtt: A saját kis részünkkel
A jubileumi év utolsó fellépését az éllovas és bajnoki...