Back to top

DAC-Nagyszombat a Slovnaft Cup nyolcaddöntőjében

Publikálva: 2019, október 1 - 14:52
A szlovák kupa megismételt sorsolása alapján a nagyszombati Spartak együttesével találkozik a DAC a MOL Arénában.
DAC-Nagyszombat a Slovnaft Cup nyolcaddöntőjében

Ahogy azt hétfőn jeleztük, a hazai kupasorozat, a Slovnaft Cup nyolcaddöntős párosításainak a kisorsolása közben a DAC nevével ellátott golyó csak utólagosan került az urnába. A hibát a szövetség is elismerte: „Az emberi faktor mondott csődöt és mivel a SZLSZ számára a szabályosság az első, a Slovnaft Cup nyolcaddöntőjének sorsolását kedden 12:30 órai kezdettel megismételtük a szlovák labdarúgás dicsőségtermében. A Szlovák Labdarúgó-szövetség mindenkitől elnézést kér ezért a hibáért.”

A szlovák kupa ötödik, nyolcaddöntős fordulójában már nyolc élvonalbeli és öt második ligás együttes részvétele biztos, akiknek mezőnyét a 4. fordulóbeli, Slávia TU Kassa (V. liga) – Garamszentkereszt (Pohronie), illetve a Maniga (Malženice, III. liga) – Szenice párharcok továbbjutói egészítik ki. A tizenhatodik résztvevő a Nagyselmec (Liptovská Štiavnica), a pozsonyi Slovan, a Poruba (Oravská Poruba) és a Bártfa (Bardejov) négyeséből kerül ki, akik közül természetesen a Slovan a favorit. Az égszínkékek csak jövő hét szerdán, október 9-én kezdik meg a kupaküzdelmeket Nagyselmecen. A nyolcaddöntőbe való bejutásukért ezt követően még a Porubát (V. liga) és a 4. fordulóban a Bártfát (II. liga) is búcsúztatniuk kell.

A keddi megismételt sorsolás szerint a legjobb nyolcba kerülésért a Spartak Nagyszombattal küzdünk meg. A DAC lesz a pályaválasztó, a csapatok a MOL Arénában találkoznak.

A nyolcaddöntőbe vezető úton fokozatosan a Zsolnabánfalvát (Bánová, III. liga, 3:2), a Karásznót (Krásno nad Kysucou, III. liga, 4:0) majd a Horvátjárfalut (Jarovce, V. liga, 8:0) búcsúztatták a nagyszombatiak.

Az 5. forduló hivatalos játéknapja 2019. október 30., de a végleges időpontról csak később születik döntés.

A Slovnaft Cup versenykiírása szerint egészen a negyeddöntőkig egy meccsen dől el a továbbjutás. Döntetlen esetén nincs hosszabbítás, rögtön a büntetőpárbaj következik.

A Slovnaft Cup nyolcaddöntőjének párosításai:

Nitra - Liptovský Mikuláš
Poprad - Banská Bystrica
Trenčín - Skalica
Slávia TU Košice/Pohronie - Zlaté Moravce
Malženice/Senica - Ružomberok
DAC - Trnava
Liptovská Štiavnica/Slovan Bratislava/Oravská Poruba/Bardejov - Žilina
Sereď - Petržalka

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Slovnaft Cup
Cookies