Back to top

A DAC-Nagyszombat mérkőzés előtt: kerületi rangadóval zárjuk az alapszakaszt

Publikálva: 2020, március 7 - 10:40
A bajnoki szezon alapszakaszának utolsó, 22. fordulójában nagy hagyományokkal bíró kerületi rangadót rendeznek a MOL Arénában, amelynek mindkét csapat számára komoly tétje van. A DAC-Nagyszombat összecsapás szombaton 15:30 órakor kezdődik.
A DAC-Nagyszombat mérkőzés előtt: kerületi rangadóval zárjuk az alapszakaszt

Portugál edzők csatája

Ma hét nap alatt immár a harmadik találkozóját abszolválja a DAC. A vasárnapi 2:2-es zsolnai döntetlen után szerdán a Poprád legyőzését (2:0) követően bejutottunk a Slovnaft Cup elődöntőjébe, ma pedig jön a Nagyszombat elleni kerületi rangadó. Ez egyúttal a két portugál vezetőedző csatája is lesz – a DAC kispadját télen a 48 éves Hélder Cristovao foglalta el, míg a vendégcsapatot a szezon elejétől a 38 esztendős Ricardo Chéu irányítja.

Utóbbi védencei a felsőházba való bejutásért küzdenek. A kiadó három helyért még négy gárda csatázik közvetve egymással, sőt mellettük még elméletben a Szenicének is van esélye bekerülni a felső hatosba. A nagyszombatiak pillanatnyilag a tabella 6. helyén állnak, de a 7. Nagymihálynak ugyanannyi pontja van, ráadásul ők az utolsó helyen szerénykedő Pohronie együttesét fogadják. A Spartaknak tehát pontot vagy pontokat kellene ma szereznie a felsőházba való biztos bejutáshoz.

Vida 50 és 24

Vida Mátéra jubileum vár a hétvégén. A magyar középpályás az 50. bajnoki mérkőzésén lép pályára a DAC színeiben, összességében pedig a 66. tétmeccsen viseli a sárga-kék mezt. „Gyorsan elérkeztem ehhez a mérföldkőhöz és büszke vagyok arra, hogy az eddigi 49 bajnoki találkozómból csak négyen nem voltam a kezdőcsapat tagja. Bízom benne, hogy teli stadion előtt aratott győzelemmel ünnepeljük ezt a kerek jubileumot. Egyúttal ez lenne az az ajándék, amit a leginkább kívánok a vasárnapi születésnapomra” – jelentette ki a budapesti Vasas neveltje, aki e hétvégén ünnepli 24. születésnapját.

Kérdőjelek

A már említett, Poprád elleni szerdai kupameccs tovább mélyítette Hélder vezetőedző homlokán a ráncokat, hiszen a sérült  ŠimčákBoatengČmelík hármashoz Kalmár és Šimić
is csatlakozott, akiknek a mai szerepvállalásuk felett nagy a kérdőjel. Ráadásul Davis sem bevethető az öt sárga lap utáni eltiltása miatt.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése az élvonalban:
2018.04.01. - DAC-Nagyszombat 1:0, gólszerző: Bayo, 7236 néző
2018.05.05. - Nagyszombat -DAC 2:0, gólszerzők: Godál (11 m), Egho, 16 832 néző
2018.09.23. - DAC- Nagyszombat 3:2, gólszerzők: Divković 2, Pačinda - Ghorbani 2, 9358 néző
2019.02.23. - Nagyszombat -DAC 3:1, gólszerzők: Yilmaz 2, Markoski - Taiwo, 4020 néző
2019.10.05. - Nagyszombat -DAC 1:2, gólszerzők: Lovat - Fábry, Vida K., 3949 néző

Történelem

A mai lesz a két csapat 60. egymás elleni összecsapása az élvonalban, amivel beállítjuk a Slovan elleni találkozók számát. Pont ez a két rivális a DAC leggyakoribb első ligás ellenfele. A jelenlegi idényben immár harmadszor csapunk össze a Spartakkal. Október elején Nagyszombatban aratott 2:1-es sikert a DAC, amivel megszakította a hatéves pont nélküli sorozatát a kerületi rivális otthonában. Ez a két gárda október utolsó napján a MOL Arénában is összecsapott, méghozzá a Slovnaft Cup nyolcaddöntőjének keretén belül. Akkor a gólnélküli döntetlent követően emlékezetes tizenegyespárbajban harcoltuk ki a továbbjutást.

A szurkolói információkról és a belépőjegyekről itt olvashatnak.

Táblázatok - Fortuna Liga 2019/20:
Teljes:
3. DAC 21 11-5-5 31:24, 38 pont
6. Trnava 21 8-3-10 24:26, 27 pont
Hazai pálya:
3. DAC 10 6-3-1 18:7, 21 pont
4. Trnava 11 6-2-3 15:9, 20 pont
Idegenben:
4. DAC 11 5-2-4 13:17, 17 pont
11. Trnava 10 2-1-7 9:17, 7 pont

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 25. idény, 772 mérkőzés: 266-191-315, gólarány 914:1097
Trnava: 72. idény, 2076 mérkőzés: 838-501-737, gólarány 2923:2782

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 59 18-15-26, gólarány 59:88
Stadionunkban: 29 16-7-6, 37:24

A Fortuna Liga 22. fordulójának műsora:
Szombat, 2020. március 7., 15:30 ó: Sereď-Žilina, Slovan-Ružomberok, Senica-Nitra, Zlaté Moravce-Trenčín, DAC-Trnava, Michalovce-Pohronie

A DAC-Nagyszombat bajnoki mérkőzés ma 15:30-kor kezdődik, játékvezetők Pavlík - T. Somoláni, Benko.

dac1904.sk

 

Ezt már olvasta?

Cookies