Back to top

Csúsznak az érettségik, a kilencedikesek tesztelése viszont nem

Publikálva: 2020, március 13 - 08:24
A koronavírus miatt kihirdetett rendkívüli állapot az oktatás menetében is zavart okozott. Hétfőtől, március 16-tól egészen március 27-ig szünetel a tanítás az ország összes oktatási intézményében, az alap- és középiskolákban és az egyetemeken is. A negyedikes, illetve ötödikes középiskolások számára a lehető a legrosszabbkor jöttek az intézkedések, hiszen március 17-én, kedden kezdődtek volna az írásbeli érettségik.
Csúsznak az érettségik, a kilencedikesek tesztelése viszont nem

Lélekben már hetek óta arra készültek a végzős középiskolások, hogy a jövő héten írásbeli érettségi vizsgát tesznek, s egy nagy teher lekerül a vállukról, hogy a továbbiakban már a szóbelire összpontosíthassanak.

Az oktatási minisztérium weboldalán viszont feketén-fehéren az áll, hogy az írásbeli érettségik március 31. és április 3. között (kedd-szerda-csütörtök-péntek) lesznek, szóbeli érettségi vizsgát pedig június 1. és június 19. között tesznek a végzősök.

Azok a diákok, akik az írásbeli új időpontjának idején betegek lennének, vagy pedig a karantén vonatkozna rájuk, azok április 15-20 között vizsgáznának.

A középiskolai felvételik és tehetségvizsgák időpontja március 30-tól április 30-ig fog tartani.

Nem változott viszont, legalábbis egyelőre, a kilencedikesek és a nyolcéves gimnáziumok negyedikeseinek tesztelése, melyre április 1-jén és 2-án kerítenek sort.

Az oktatási minisztérium elrendeli a főiskolák és egyetemek számára, hogy március 27-éig szüntessék be a jelenlétet igénylő oktatást és amennyire csak lehetséges, használják ki a távoktatás módszereit.

Kapóra jött, hogy online is lehet tanulni

Prékop Mária az oktatási minisztérium kisebbségi főosztályának vezetője szerint egyelőre két hétig szünetel az oktatás, remélhetőleg további hosszabbításra nem lesz szükség. A legfontosabb most a koronavírus-veszély elhárítása és az egészség megőrzése.

„Most az az otthontanulás megvalósításának az ideje jött el, és úgy vesszük észre, hogy ez több-kevesebb sikerrel működik is. A diákok döntő része online elérhető, vagyis nem kellene, hogy gondot okozzon a tanulás. Az interneten tananyagok is elérhetők, bár magyar nyelvű kevesebb van. Ingyenessé váltak viszont olyan tananyagok is, amelyek eddig fizetősek voltak, tekintettel arra, hogy most otthon lesznek a gyermekek. Ez is a társadalmi összefogás egyik jele. Mindenki másként birkózik meg a helyzettel, vannak, akik skype-on, mások messengeren keresztül értekeznek, de van olyan pedagógus is, aki individuálisan foglakozik a diákokkal” – tájékoztat az osztályvezető.

Rögtön hozzá is teszi, hogy a gyermekek és fiatalok nagyon is vevők az online tanulásra, egyesek szinte lubickolnak benne, hisz a világháló az ő világuk, csak most nem csupán szórakozásra, hanem tanulásra is használják.

Nem kell attól tartani, hogy a rendkívüli állapot miatt kitolódik az iskolaév, kérdeztük Prékop Máriától.

„Egyelőre nem. Ez a két hét még nem olyan vészesen hosszú idő, amit ne lehetne áthidalni. Hogy utána mi lesz, azt még senki sem tudja megmondani. Ilyen helyzet még nem volt. Egyelőre jól teljesítünk, hiszen a tanárok is nagyon fegyelmezetten állnak a dolgokhoz, a tanulók is mintha értenék, nem kívánatos, hogy nagy csapatokba verődve töltsék a hirtelen nyakukba szakadt szabadidőt.” 

Az influenza miatti iskolabezárásokhoz már hozzászoktunk, de ez most más helyzet, hiszen az egészséges gyermekek maradnak otthon, hogy megelőzzük a vírus terjedését. Ez viszont mindannyiunk érdeke, ráadásul szinte egész Európát érinti, ugyanabban a cipőben járunk” – válaszolta.

ma7.sk

Ezt már olvasta?

Cookies