Csáky Csongor: „A kultúra mindig megelőz mindent”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Emlékezők! Tisztelt dunaszerdahelyiek!

Október 6-a a magyarság történelmében 175 éve gyásznap. Gyászoljuk nemzeti vértanúinkat, azokat a katona hősöket, akik hittek a magyar nemzet szabadságában, akik küzdöttek érte és életüket, vérüket is áldozták.

A történelmünk tele van olyan emléknapokkal, amelyek valamilyen veszteséghez, látszólagos kudarchoz kapcsolódnak. Sajátos a történelmünk, amely bővelkedik az elmúlt évszázadok vérzivataros időszakainak emlékezetével. Az idő messzeségébe nyúlő múltunk küzdelmek sorozata a megmaradásért, azért, hogy a nyelvünk, a kultúránk, a nemzeti függetlenségünk fennmaradjon.

Október 6-án az aradi várbörtön udvarán olyan tábornokokat végeztek ki, akik a történelmi Magyarországot tekintették hazájuknak, akik nemzetiségtől függetlenül felesküdtek a hazára és hittek március 15-e és az áprilisi törvények vívmányaiban, értékeiben. Közül hárman Aulich Lajos, Lahner György és Dessewffy Arisztid a Felvidéken, a mai Szlovákia területén születtek eltérő társadalmi közegben. A Pesten kivégzett Gróf Batthyány Lajos is pozsonyi születésű volt.

1849, október 6-án, a 13 vértanú kivégzésekor úgy tűnt, az egész nemzetet, az egész hazát, az egész országot kivégezték. Levertek és eltiportak egy szabadságért és függetlenségért kiáltó népet.

Történelmünkben voltak időszakok és nemcsak az 1849 utáni években, amikor október 6-ra sem volt ildomos emlékezni. Időnként úgy tűnik a mi vereségeink emlékezete is félelemkeltő. Sokan és sokszor gondolták azt, hogy a magyar népnek befellegzett, hogy itt a vége és nincs tovább. Így volt ez 1526-ban, 1849-ben, és sokan gondolták ezt 1920-ban, vagy 1956-ban is. De az áldozat és a vértanúság sohasem vált hiábavalóvá, mert beivódott az utódok emlékezetébe és megtartó példává, erőt és hitet adó közös emlékezetté szilárdult,

A megmaradásunk itt a Kárpát-medencében amelyet honfoglalásunk előtt a népek temetőjének neveztek csodával ér fel És ebben a csodában október 6-nak is meghatározó szerepe van. Ma olyan magyarokra, hősökre, vértanúkra emlékezünk, akik nem csak hétköznapi módon beszéltek és tettek az ország, a nemzet jövőjéért, hanem büszkén, a félelmetes halált megverve, az életüket, a vérüket adták, mert hittek abban, hogy az áldozat és a példa a legtöbb, amit az utódokra hagyhatnak.

A 13 aradi vértanú közel két évszázad távlatából is üzen nekünk, ma élő magyaroknak és példát mutat összekötve a múltat, a jelennel, ami hitet ad a jövőnek. Nincs olyan komolyan vehető magyar közösség, ahol ma ne emlékeznének meg és ne sorolnák fel a 13 vértanú nevét: Knezić Károly, Nagysándor József, Damjanich János, Aulich Lajos, Lahner György, Poeltenberg Emő, Leiningen-Westerburg Károly, Török Ignác, Vécsey Károly, Kiss Emő, Schweidel József, Dessewffy Arisztid, Lázár Vilmos.

„Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke, és bitója tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek” – ez volt Lázár Vilmos utolsó mondata kivégzése előtt.

A felsorolt 13 név jelképezi az 1848-49-es magyar szabadságharcot. Őket kivégezhették, de a nemzet, a nyelv és a kultúra tovább él. Ez a 13 név szimbolizálja a többi hőst is, azokat, akik a szabadság oltárán vérüket áldozták. Ez a 13 név is megedzette a magyar identitást és azt üzeni, hogy minden nemzedéknek feladata van, hogy továbbadja azt, ami az elődőktől ráhagyatott.

Október 6-a nekünk is üzen. Azt üzeni, hogy mindenkinek feladata van a maga helyén, hogy helyt álljon, hogy őrizze, gazdagítsa és továbbadja azt, amit szüleitől örökölt. Közös örökségünk a történelmünk és a kultúránk hatalmas értéket képvisel. És soha ne feledjük, a kultúra mindig megelőz mindent. Megelőzi a gazdaságot, megelőzi az összes társadalmi alrendszert. Ezért lényeges és mindennél fontosabb, hogy közös kincsünket, magyar kultúránkat meg tudjuk őrizni, tovább tudjuk adni és megőrzendő értékként tudjunk tekinteni rá. Ha a kultúránkat veszni hagynánk, akkor nem csak mi, de velünk együtt nyelvünk és múltunk is elveszne. Éppen ezért nekünk, a mi nemzedékünknek is nagy a felelőssége.

Tisztelt Emlékező Közösség!

Tisztelettel megköszönöm, hogy a felvidéki gyökerekből létrejött Rákóczi Szövetség nevében ma itt Dunaszerdahelyen, a felvidéki, szlovákiai magyarok egyik meghatározó városában szólhattam az emléknap kapcsán. Azt kívánom, hogy a városban élő magyar polgároknak legyen elkötelezett magyar nemzeti büszkesége és bátor ragaszkodása múltunk, nyelvünk, kultúránk értékeihez. Azt kívánom, hogy legyen hite az itt élőknek a közösség erejében és a megmaradásunk zálogát jelentő magyar iskolaválasztásban.

Erősítse mindezt az aradi 13 vértanú történelmi eszménye és félelmet megvető hite. Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Dunaszerdahely, 2024. október 6.