Back to top

A cégekre hárul alkalmazottaik hétfőtől induló tesztelése, annak összes terhével együtt

Publikálva: 2021, november 25 - 17:34
A nagy szlovákiai iparvállalatok képviselői aggódnak, vajon az egyes gyáraknak sikerül-e megvalósítani az állam által számukra kötelezővé tett tesztelést már a jövő héttől kezdődően.
A cégekre hárul alkalmazottaik hétfőtől induló tesztelése, annak összes terhével együtt

Mindezt a SITA hírügynökségnek nyilatkozva mondta el az Iparszövetségi és Közlekedési Szövetség főtitkára, Andrej Lasz. A szövetség az egész folyamatban két komoly kihívást lát,

az első magának a tesztelés folyamatának a megoldása, a másik pedig a szükséges tesztek beszerzése.

„Az iparban emberek ezreit kell tesztelni oly módon, hogy időben munkába léphessenek és folyamatosan biztosíthassák a termelést. Ez nagyon sok cég számára a hétfői munkakezdéskor komoly szervezési feladat lesz“ – véli Lasz. Az eddigi információk szerint egyúttal a cégeknek kell beszerezniük a teszteket a patikákban. „Csak remélhetjük, hogy az állam megfelelő kapacitásokat biztosított a gyógyszertárak támogatására, tekintettel arra, hogy ezekben a napokban a cégeknek több százezer tesztet kell vásárolniuk“ – tette hozzá.

A jelenlegi helyzetet bírálja a Szlovák Köztársaság Munkáltatóinak Szövetsége is. Többek között nehezményezik, hogy minden fontos intézkedésről az utolsó pillanatban értesülnek.

Azt, hogy a munkáltatóknak még mindig az útmutatásra kell várniuk arra vonatkozóan, miként kell hétfőtől tesztelniük, teljesen elfogadhatatlannak tartja.

„Egy nagyvállalatnál megszervezni a tesztelést nem egyszerű logisztikai feladat, alapos előkészítést igényel“ – érvelnek.

Emellett hangsúlyozzák, hogy ebben a rendkívüli helyzetben nagyon fontos lenne a munkáltatókkal folytatott kommunikáció, mivel a kormány intézkedései óriási hatással vannak a társadalomra. „A cégek a rendszeres információcserének köszönhetően időben felkészülhetnének a rájuk váró helyzetre, miközben kölcsönös együttműködéssel sokkal hatékonyabban oldhatók meg a problémák“ – vázolták.

Az alkalmazottak tesztelése során a gazdasági minisztérium útmutatásai szerint kell eljárniuk, melyeket a mai nap folyamán kéne közzétenni. Azokat az alkalmazottakat kellene tesztelniük, akik nincsenek beoltva és még nem estek át a betegségen. A teszteléshez antigénalapú öntesztet kell használni, egyelőre hétnaponta.

A teszteket az üzemeknek a gyógyszertárakban kell beszerezniük, a költségeiket pedig a gazdasági minisztérium utólagosan téríti. A tesztelésnek előreláthatóan év végéig kellene zajlania, tehát a jövő hétfőtől számítva 5 héten keresztül.

(NZS/Felvidék.ma/Webnoviny)

Ezt már olvasta?

Cookies