Back to top

A cégeknek sikerül alkalmazni a munkanélkülieket és a menekültek egy részét is

Publikálva: 2022, április 24 - 09:18
A munkaerőpiacon márciusban folytatódott a pozitív tendencia. A foglalkoztatottság immár öt egymást követő hónapban javult. A cégek alkalmazni tudják a munkanélküliként nyilvántartottak jelentős részét. Mindezek mellett az ukrajnai háború elől menekülők viszonylag nagy számának is sikerült állást biztosítani, akik mindjárt az érkezésüket követően munkába álltak.
A cégeknek sikerül alkalmazni a munkanélkülieket és a menekültek egy részét is

„Márciusban történelmi maximumot ért el az alkalmazott külföldiek számának hóközi növekedése“ – állapították meg az elemzők, megjegyezve, hogy 3,2 ezer személlyel többről van szó, s a Szlovákiában alkalmazott külföldi állampolgárok száma az elemzők szerint áprilisban is tovább nő majd.

„A cégek továbbra is munkaerőt igényelnek, amit a szabad munkahelyek számának növekedése is alátámaszt. Ennek szintje már meghaladta a járványt megelőző időszak, konkrétan 2020 márciusának adatait“ – tették hozzá az elemzők.

A nyilvántartott munkanélküliek száma Szlovákiában márciusban 0,19 százalékpontról 6,67 százalékpontra csökkent a munkaügyi tárca vezetője, Milan Krajniak (Sme rodina) tájékoztatása szerint. Mint közölte, a munkanélküliség márciusban 1,31 százalékpontos évközi csökkenést mutatott. A foglalkoztatottság ország összes régiójában tapasztalható javulását nem állította meg az ukrajnai háború sem.

A munkaügyi miniszter felhívta a figyelmet, hogy tavaly a munkanélküliség áprilisban tetőzött. „Idén erre januárban került sor, azóta folyamatos csökkenés tapasztalható“ – mondta. Márciusban szerinte Szlovákiában összesen 5 ezer családfenntartó talált munkát. Szlovákia összes járásában – öt járás kivételével – csökken a munkanélküliek száma, a legnagyobb mértékben az ország nyugati részén.

(NZS/Felvidék.ma/Webnoviny)

Ezt már olvasta?

Cookies