Back to top

Čaputová: Érezhető a munkába való visszatérés öröme, de a bizonytalanság is

Publikálva: 2021, május 1 - 08:48
Érezhető a munkába való visszatérés örömte, de egyben a jövővel kapcsolatos bizonytalanság is – mondta Zuzana Čaputová köztársasági elnök, miután olyan létesítményekbe látogatott el, amelyek hosszabb ideig zárva tartottak a koronavírus-járvány miatt - például a vendéglők, a szolgáltatások vagy a kiskereskedők. Az államfő a közösségi hálón azt írta, reméli, hogy az oltás javítani fog a helyzeten.
Čaputová: Érezhető a munkába való visszatérés öröme, de a bizonytalanság is

Mindenki örül, hogy újra munkába állhat, és nagyon izgatottan várják a vásárlókat, a kuncsaftokat. Ugyanakkor sokan vannak olyanok, akik sokat veszítettek az elmúlt időszakban. Egyesek jövedelme annyira lecsökkent, hogy a családjuk segítsége nélkül nem tudnának megélni. Többen az összes tartalékukat felélték, vagy eladósodtak

- mutat rá Čaputová.

Hozzátette,

tapasztalatai szerint az állami támogatások is különfélék voltak. Vannak, akik kaptak támogatást, de az az összeg kevés volt a tisztességes megélhetéshez. Mások pedig kiestek a segélyezés rendszeréből.

Különféle generációkhoz tartozó, tapasztalt szakemberekről van szó, akiket a jövőtől való félem köt össze

- mondta Čaputová.

Az államfő szerint ezért most az a fontos, hogy kompenzálják az ebben az időszakban elszenvedett veszteségeket, és lendületet adjanak a gazdaság fejlődésének és korszerűsítésének.

Hozzátette, ez a téma mindig terítékre kerül, amikor a kormány illetékes tagjaival találkozik.

Az elnök mindenkinek megköszönte az odaadó munkát, amivel hozzájárult az ország fejlődéséhez. A munka ünnepe kapcsán pedig azt mondta, kívánja, hogy tisztességes munkakörülmények között és megfelelő díjazásért dolgozhassanak az emberek.

ma7.sk/TASR

Ezt már olvasta?

Cookies