A német ligában - amelyben legutóbb március 11-én rendeztek mérkőzést - a koronavírus-járvány miatt az összes összecsapás zárt kapus lesz, így a szombati, Borussia Dortmund és a Schalke 04 közötti Ruhr-vidéki rangadó is: a normál esetben 80 ezer nézőt vonzó találkozón ezúttal mindössze 200-an lesznek a stadionban.
A pandémia miatt a játékosoknak és a stábtagoknak ugyanakkor számos extra egészségügyi intézkedést kell betartaniuk. Ezek között szerepel, hogy minden érintettnek két negatív koronavírustesztet kell adnia, illetve az együtteseknek egyhetes kötelező karantén-edzőtáborba kellett vonulniuk az újrakezdés előtt.
A liga csütörtöki bejelentése szerint a szezon zárásáig engedélyezik a csapatonkénti öt cserét. A kommüniké egyúttal leszögezte: az idény teljes lebonyolítása esetén lesz kiesés és feljutás az első két osztály között, illetve hogy ha szükséges, a szezon túlnyúlhat június 30-án.
A forduló kínálatából kiemelkedik a Dortmund-Schalke összecsapás, a hazaiak felkészülés gyanánt több edzést is tartottak az üres Signal Iduna Parkban, hogy szokják a csendet: a dortmundi szurkolók minden hazai meccsen fantasztikus hangulatot teremtenek, ezt most azonban nélkülöznie kell majd Lucien Favre második helyen álló együttesének.
A találkozón a két hónapos szünet ellenére is a hazaiak az esélyesek, akik a leállás előtt nyolc bajnokijukból hetet megnyertek. Ezzel szemben a gelsenkircheniek hét Bundesliga-találkozó óta nem gyűjtötték be a három pontot.
A négypontos előnnyel első Bayern München vasárnap az újonc Union Berlinhez látogat, utóbbi együttes várhatóan Urs Fischer vezetőedző nélkül szerepel majd: a szakember szerdán váratlanul elhagyta a csapat edzőtáborát. Azt ugyanakkor a fővárosiak kiemelték, Fischernek személyes okok miatt kellett távoznia, s ennek nincs köze a koronavírus-járványhoz vagy a karanténszabályokhoz.
A Bayernt ötpontos hátránnyal követő, harmadik helyezett RB Leipzig a sérüléséből lábadozó Willi Orbán nélkül, de a kapuban várhatóan Gulácsi Péterrel fogadja Sallai Rolandot és a Freiburgot, míg Szalai Ádám csapata, a kiesés ellen küzdő Mainz vasárnap Kölnbe látogat.
Bundesliga, 26. forduló:
szombat:
Augsburg-Wolfsburg 15.30
Borussia Dortmund-Schalke 04 15.30
Düsseldorf-Paderborn 15.30
Hoffenheim-Hertha BSC 15.30
RB Leipzig-Freiburg 15.30
Eintracht Frankfurt-Borussia Mönchengladbach 18.30
vasárnap:
1. FC Köln-Mainz 15.30
Union Berlin-Bayern München 18.30
hétfő:
Werder Bremen-Bayern Leverkusen 20.30
ma7.sk
Ezt már olvasta?
Gólgazdag mérkőzések a 2. Csallóközi kézilabda kupán
Öt csapat közreműködésével zajlott a „2. Csallóközi...
A második körben is sikeresen teljesített a TopRunDS
Simonyban (Partizánske), a téli úszók szlovák kupája...