
Csütörtökön Rajkovics Péterrel találkozhattak a gyerekek a könyvtár olvasótermében, de könyvtárismereti órán is részt vehettek a fiatalok.
A mesekönyvek szerzője a nagysikerű Brumiarc-trilógia utolsó részével, a Brumiarc a Csallóközben kötettel érkezett a könyvtárba, ahol a csallóközkürti óvodások és a helyi iskola alsó tagozatos tanulói ismerkedtek a könyvvel. Sokuk számára már nem volt új a medve története, hiszen ismerték a sorozat első két részét.
Ezért is érdekes beszélgetés alakult ki a könyvtárban, amely Szabó Klaudia vezetett a szerzővel és a csallóközkürti fiatalokkal egyaránt. Ennek során az is kiderült, három külön illusztrátor készítette a történet különböző részeinek illusztrációit, de mindhárman a Csallóközben élő fiatal művészek. Sőt, a fiatalok közt is adódott tehetséges rajzoló és versselő, de a szerző mindenkit arra biztatott, bátran próbálkozzanak a művészet területén, mert az segít az önkifejezésben.
A könyvbemutató végén Rajkovics Péter hosszú percekig dedikált az érdeklődő fiataloknak, akik egy verssel és Brumiarc szánt ajándékkal is meglepték.
Ezt már olvasta?

Kárpátaljai tehetségek mutatkoztak be az udvari muzsika második előadásán
Szerda kora este a Dunaszerdahelyi Udvari Muzsika idei...

Megkezdődött a bérletárusítás a Csaplárban: itt a Csaplár bérlet, a Jókai bérlet és a Komédiás bérlet – három sorozat, három élményvilág
A nyári szünet közepén sem pihen a kultúra: a Csaplár...