Back to top

Bosznia-Hercegovinából kapott ellenfelet a HC DAC

Publikálva: 2021, július 20 - 21:11
Az EHF által szervezett Európa Kupa versenysorozat első körének sorsolására 2021. július 20-án került sor, ahol a HC DAC Dunaszerdahely a ZRK Borac együttesét kapta ellenfeléül. Az első fordulóban a bosznia-hercegovinai csapat érkezik a Csallóközbe október 16-17-i hétvégén. A konkrét időpontról később ad a klub tájékoztatást.
Bosznia-Hercegovinából kapott ellenfelet a HC DAC

Horváth Zoltán klubelnök szerint lehetett volna sokkal kedvezőtlenebb is a sorsolás eredménye.

Őszintén szólva a sorsolás alatt nagyon sok érzés kavargott bennem.

„Elsősorban azt kell néznem, hogy a csapat hogyan tud elutazni az adott ellenfeléhez. Bosznia-Hercegovina annyira nincs messze, oda még busszal is el tud jutni a csapat, attól azonban sokkal messzebb van, hogy szállásról ne kelljen gondoskodnunk. Természetesen, aki nemzetközi porondra lép, annak számolnia kell a nagyobb távolságokkal is. Igyekezni fogunk, hogy a csapatnak megteremtsük ezzel kapcsolatban is a lehető legideálisabb körülményeket” – nyilatkozta a klubelnök.

Debre Viktor vezetőedző egyelőre nem ismeri az ellenfélként kapott bosnyák bajnokot.

Spanyolországba szívesebben utaztam volna…. De a viccet félretéve, függetlenül attól, ki az ellenfél, maximálisan készülni fogunk a csapat első Európa Kupa találkozójára.

„Itthon lépünk majd pályára az első fordulóban, remélem, ez plusz erőt ad majd a lányoknak, akik legnagyobb többsége számára ez lesz az első nemzetközi megmérettetés.”

hcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies