Eddig is közkedvelt és feltűnő része volt a Csallóközi Vásárnak a Borkorzó, ahol igényes és minőségi borokkal találkozhattak a kiérkezők. A helyszín a már a megszokott, a Vásártér belső körgyűrűje lesz.
Idén a borlovagok néhány újdonsággal is készülnek, figyelembe véve a vásár látogatóinak az igényeit és elvárásait is. Maga a borutca megjelenése, díszítése és elrendezése is emlékezetes lesz, ígérik.
Újdonság, hogy az idei vásárra nem a borkereskedők, hanem maguk a borászatok, és ott dolgozó borászok, tulajdonosok kaptak meghívást. Ők fogják bemutatni majd a borlovagok kápolnája mellett kialakított Borlovagi Teraszon borászatukat és borukat.
Szeretnének bemutatkozni a borlovagok is, akik az idei boros rendezvény szervezői a Csallóközi Vásárban – ők is szívesen válaszolnak majd az érdeklődők kérdéseire.
A Borkorzón, ahol ezúttal
tíz borházban tizenkét borászat több mint 200 minőségi bor és pezsgőkínálata lesz megkóstolható.
Az utca különleges jellegét tovább fokozza a székelykapuk által ihletett borlovagi kapu, ami dísze és tükre lesz a Borok világának, vagyis a borutcának.
A árusítási rendszer nem változott, a kóstolójegyeket 50 centért kínálják, s az alapkínálat fél deci, mert nem inni, hanem kóstolni tanítják az embereket.
Ezúttal a következő borászatok várják a finom borok kedvelőit:
- Garamvári Szőlőbirtok, Balatonlelle
- Gedeon Birtok, Izsák
- Szemes Pincészet, Villány
- Kősziklás Borászat, Dunaszentmiklós
- Amicius Borászat, Bátorkeszi
- Chatieau Rúbaň, Fűr
- VILÁGI Winery, Chlaba
- Ács Pincészet, Győrújbarát
- Paulus Molnár Borház, Mór
- Napvirás Borászat, Hegymagas
(nagy)