Back to top

Beszámoló: Padkóc–DAC 0:4 (0:1)

Publikálva: 2019, augusztus 15 - 08:54
Magabiztos győzelmet arattunk a negyedik ligás Padkóc ellen a Slovnaft Cup második fordulójában. Vida Máté két és Taiwo, valamint Kružliak egy-egy találatának köszönhetően haladunk tovább a kitűzött cél felé.
Beszámoló: Padkóc–DAC 0:4 (0:1)

Zsinórban három elvesztett meccs után utazott a csapat az ország közepébe, az erdőkkel körülölelt Padkócra, hogy bekapcsolódjon a Slovnaft Cup küzdelmeibe. A hazaiak igazi fociünnepre készültek, a kezdésre csordultig megtelt a lelátó, de a sarokban kialakított vendégszektorba is elkelt harminc jegy. A negyedik liga újonca ellen a bajnoki találkozókon megszokottól eltérő összeállításban állt ki a csapatunk, a cél pedig nem is lehetett más, mint a többgólos győzelem. 

Óvatosan kezdődött a találkozó – melyre ezúttal Kružliak vezette ki kapitányként a gárdát –, de az már párpercnyi játék után egyértelművé vált, hogy kinél lesz többet a labda. A hazai publikum már akkor is nagy üdvrivalgásban tört ki, ha kedvenceik átlépték a felezővonalat. Az első gólhelyzetre mégis nyolc percet kellett várni, ekkor ugyanis Ramirez a felezővonalról kapott indítással egyedül tört kapura, a végső pillanatban mégis a passzt választotta, Čmelík azonban a gólvonalon helyezkedő hazaiba lőtte a labdát. Száz százalékos helyzet volt! A Padkóc játékosai a védekezésre helyezték a hangsúlyt, és nem is tették rosszul a dolgukat, mert bizony nem szállítottuk szalagon a gólhelyzeteket. 

A következő izgalmas pillanat a 22. percben érkezett el, amikor Vida Máté kapuba tartó lövését ezúttal is a gólvonalon állították meg a kék-fehérek. A felső léc is negyedik vonalbeli ellenfelünket segítette, a 29. percben Ramirez fejelte rá a labdát egy kapu előtti kavarodás után. Centiken múlott csupán, hogy meglegyen a vezetés, de kisvártatva mégis csak jött a megérdemelt gól. A mérkőzés 34. percében Vida Máté egy távolról megeresztett lapos lövéssel vette be Palider kapuját a jobb kapufa segítségével – 0:1. Ez volt az egy éve nálunk játszó Máté első tétmeccsen szerzett találata. Két perccel később Ramirez növelhette volna az előnyt, ám a kapusba lőtte a kihagyhatatlannak vélt ziccert. A végére is maradt némi izgalom, Dlhoš bombáját Jedličkának kellett kiöklöznie. A hazai alakulat legnagyobb lehetősége maradt ki.

Vendéglátóink jobban kezdték a második játékrészt, melynek elején ismét Dlhoš köszönt volna be Jedličkának, kapusunk azonban ezúttal sem tette meg azt a szívességet, hogy a hálóba engedje a labdát. Pedig a találkozóra kilátogató plébános és az óvodások is tapsra készítették már a kezüket. A tisztelendő úr azonban azonnal hálaadó imára kulcsolta ujjait, amikor Fábry a felső lécre célzott az 53. percben. Két gólvonalról kivágott labda után ez volt a második lécről kipattanó próbálkozásunk! 

A hangosbemondó közben beolvasta a párhuzamosan zajló kupameccsek részeredményeit. Nagy derültséget váltott ki, hogy a Nagyszombat 1:0-ás vesztésre áll a Jednota Bánová ellen. A végére azonban fordítani tudott a Spartak, és továbbjutott. A következő megszólalása során már azt közölte a szpíker, hogy 983-an váltottak jegyet a meccsre. Történt mindez egy olyan községben, melynek 900 lakosa sincs. Le a kalappal! 

De térjünk vissza a mérkőzéshez, mert ott is zajlottak az események. A 66. percben Ramirez lőtt kevéssel kapu mellé, pedig Divković mesterien tálalt neki. A padkóciak ritkán jutottak el a tizenhatosunkig, de ha sikerült nekik, általában be is tudták fejezni a támadásaikat. Kostúrik szép, ám célt tévesztett lövésénél talán még a plébános úr száján is kiszaladt egy-két keresetlen szó, amit akár cifrábbak is követhettek a továbbiakban, amikor ismét elkezdtük gyártani a gólokat. 

A 74. percben Taiwo bolondította a labdát a kapu közelében, majd a jobb helyzetben érkező Vida Mátéhoz passzolt, aki közelről megszerezte második találatát is – 0:2. Négy perccel később Taiwoismét ott cirkált a kapu előterében, és ha már ott járt, sarkalt egy újabb gólt – 0:3. A kegyelemdöfést pedig Kružliak vitte be a Padkócnak, miután magabiztosan értékesítette a Divković buktatásáért megítélt tizenegyest – 0:4. Az utolsó pillanatokban Sedliak szépíthetett volna a hazaiak részéről, de lecsúszott a lábáról a labda. A közel ezer néző így is tapssal köszönte meg a két csapat produkcióját.

A Csallóközből az Alacsony-Tátra lábához látogattunk, hogy megkezdjük a remélhetőleg a döntőig tartó menetelést a Szlovák Kupában. Az Atromitosztól, a Szeredtől és a Trencséntől elszenvedett három vereség után nagy szükségünk volt erre a győzelemre, és azzal járó továbbjutásra. Hogy ki lesz az ellenfelünk a harmadik körben, arra még pár napot várnunk kell, mert a Szlovákgyarmat-Fülek találkozót a pálya alkalmatlansága miatt nem tudták lejátszani. Legközelebb e párharc győzteséhez látogatunk. Előtte még vasárnap a Nagymihályt fogadjuk a MOL Arénában.

FK PADKÓC - FC DAC 1904 0:4 (0:1)
Slovnaft Cup, 2. forduló, padkóci stadion, 2019.08.14., 17:00
Játékvezetők: Somoláni - Štrbo, Jankovič
Nézőszám: 983 
Góllövők: 34., 74. Vida Máté, 78. Taiwo, 81. Kružliak 
Sárga lap: lapok nélkül 
DAC: Jedlička - Blackman, Kružliak (K), Beskorovainyi, Davis - Bednár, Vida Máté (79. Šimčák), Čmelík (75. Veselovský), Fábry, Divković - Ramirez (69. Taiwo)
Padkóc: Palider - Markovič, Dlhoš, Tkáč, Lihan (K) - Jagerčík (75. Baliak), Kubina, Selecký (63. Bobok), Sedliak, Turčan (79. Uhliraik) - Kostúrik

A mérkőzés statisztikája
Lövések: kapura: 2:10 mellé: 5:5
Szöglet: 2:14 
Les: 0:5

ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS

dac1904.sk / Kiss Balázs

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Slovnaft Cup
Cookies