Back to top

Beszámoló: DAC-Rózsahegy 1:1 (1:0)

Publikálva: 2020, június 18 - 10:10
Döntetleneztünk a kupadöntőbe jutásért vívott párharc első felvonásán. Schäfer szép góllal megszerezte a vezetést, majd lőttünk még három kapufát is, de a szívós rózsahegyiek a második félidőben kiegyenlítettek, így most ők várhatják kedvezőbb helyzetből a visszavágót.
Beszámoló: DAC-Rózsahegy 1:1 (1:0)

Bernd Storckra a sikeres, 5:0-ás bajnoki bemutatkozás után máris egy újabb kihívás várt: felkészíteni a csapatot a Slovnaft Cup elődöntőjére, amelyben a Rózsahegyet kaptuk ellenfélül. A liptóiakkal korábban még sohasem találkoztunk a hazai kupasorozatban. Német mesterünk mindössze egy helyen nyúlt bele az összeállításba a szombatihoz képest: Beskorovainyi betegség miatt nem tudta vállalni a játékot, így kapott lehetőséget Fábry. A koronavírus-járvány ellen hozott óvintézkedések továbbra sem teszik lehetővé, hogy 500 személynél több tartózkodjon a stadionban a meccs alatt, de a kívül rekedtek – akárcsak szombaton a 12-es számú óriás vászonnal – ma is üzentek a csapatnak. „Írjatok történelmet!” – ez a felirat fogadta az üres B-középben a pályára érkezőket.

Az első lövés a vendégeké volt. Takáč próbálkozott nagyjából a tizenhatos vonaláról, de célt tévesztett. A 4. percben már másodszor jutottak a kapunk közelébe a liptóiak. Jedličkának kellett résen lennie a jobb sarokra tartó lapos gurításnál. Aztán jött egy kisebb helyzet a másik oldalon is: Schäfer és Kalmár játszott össze, de Macík kapus mindkettejüknél gyorsabban vetődött rá a labdára. Kicsivel később Kalmár vette célba egy technikás lövéssel a bal pipát, de ezúttal sem tudta becsapni Macíkot. Támadó felfogásban kezdte a meccset mindkét csapat, ez pedig a csökkentett számú közönségnek is elnyerte a tetszését, mert tapssal jutalmazták a látottakat. Hát még a 10. percben! Schäfer a tizenhatos sarkánál szerzett labdát, majd megindult a büntetőterület közepe felé, és három embert lerázva magáról a kapu kellős közepébe tüzelt – 1:0. Gyönyörű egyéni akció volt! Gyenge szóviccel élve, úgy ment át az utolsó emberen, Maslon, mint forró kés a vajon (szerk. megj. a szlovákul tudók előnyben).

Három perccel később már kettővel mehettünk volna, de Ramirez csak a kapufát találta el. Gyorsabb volt védőjénél, akitől el is vette a labdát, majd úgy döntött, egyedül fogja befejezni az akciót. Talán, ha Fábryhoz passzolt volna, nagyobb sikerrel jár. A támadás előtt épp a gólt játszották vissza a MOL Aréna kivetítőjén. Öröm volt nézni, ahogy Schäfer a lövés előtt beültette a hintába a vendégek tapasztalt csapatkapitányát. Lehet, hogy Ramirez is vetett egy lopott pillantást a képernyőre, mert hasonlóan megforgatta Maslot, mint a gól előtt csapattársa. A 28. percben ismét Schäfer villant, emberes lövése a felső léc és a kapufa találkozásánál rezdítette meg a kaput. Kár, hogy a labda kifelé vágódott róla, nem a hálóba. Ezt követően kissé leült a mérkőzés, és egyik csapat előtt sem adódott gólszerzési lehetőség.

A szünetben Divković a kabinban maradt, Bernd Storck pedig Bednárt küldte pályára. Ján Hasprának már az első félidő végén végre kellett hajtania egy kényszerű cserét: Kostadinov helyére Filinsky érkezett. Sokáig úgy tűnt, ott folytatódik a játék, ahol az első felvonás végén abbamaradt, majd Fábry találta telibe az oldalhálót. Ramirez hozta őt játékba, de nem tudott már kellően ráfordulni a lövésre. Ennyi is elég volt azonban ahhoz, hogy megerősödjön annak a 319 szerencsés nézőnek a hangja, akik bejutottak a stadionba. Az 56. percben Kalmár szép cselsorozatát láthattuk (reméljük, Marco Rossi is nézte a meccset), négyen sem tudták őt kikapcsolni a játékból. Kár, hogy ezt saját maga tette meg azzal, hogy az ígéretes támadás végén lesre passzolt Blackmannek.

Aztán épp ő volt az, aki kishíján feliratkozott a góllövő listára, amikor a 62. percben egy éles lövéssel lepte meg a vendégek hálóőrét, de Macíknak az utolsó pillanatban még sikerült szögletre mentenie. Két perccel később még ennél is nagyobb helyzetbe kerültünk. Simić egy elveszettnek hitt labdát mentett meg az oldalvonal mellett, majd véletlenszerű előreadására Ramirez startolt rá. Észrevette a berobbanó Kalmárt, akinek közeli próbálkozását Macík ismét hatástalanította. Ebben is ott volt a gól. A 70. percben ugyancsak a vendégek robosztus kapusa nyerte a csékánkkal vívott csatát. Aztán, ahogy ez lenni szokott: jött a feketeleves. A 84. percben egyenlített a Rózsahegy. Boateng labdavesztése után a frissen pályára lépő Brenkus vette be egy lapos lövéssel Jedlička hálóját – 1:1. 

A fordításra szinte azonnal megvolt a lehetőségünk: Sharani négy perccel a rendes játékidő vége előtt a jobb kapufára fejelte a labdát, de a lepattanó sokkal nagyobb helyzetbe hozta Kalmárt, aki ajtó-ablak helyzetben fölé bombázott. Macík hálát adhat az égieknek, hogy elbabráltuk ezt az óriási ziccert. Egy igazi huszáros hajrá, meg persze egy újabb gól kellett volna ahhoz, hogy egy fokkal nyugodtabban utazhassunk egy hét múlva a visszavágóra, de sajnos be kellett érnünk a döntetlennel.

A Slovan Aranyosmarót felett aratott 4:1-es győzelmével szinte biztos, hogy belőtte magát a Slovnaft Cup döntőjébe, a mi águnkon viszont továbbra is nyílt a küzdelem. A mérkőzés elég helyzetet hozott számunkra, de ezek közül csak egyet tudtunk gólra váltani, míg a liptóiaknak kevesebb lehetőségből is összejött a gól. Egy biztos, gólt vagy gólokat kell lőnünk a rózsahegyi visszavágón, ha be akarunk jutni a július 8-i döntőbe.

Edzői értékelés:

Bernd Storck (DAC): „Jó meccs volt, de kár a kimaradt lehetőségekért. Főleg azokért, melyeket a második félidőben alakítottunk ki. Nem akart összejönni az utolsó passz vagy az utolsó lövés. A kapott gól előtt hibáztunk, de nem tudok semmit felróni a játékosaimnak. Ilyen a kupa, de minden lehetséges, és még nincs veszve semmi.”

Ján Haspra (Rózsahegy): „Nehéz meccset vívtunk egy olyan ellenféllel, aki teljesen máshogy játszott, mint legutóbb: gyorsabb, agresszívebb, szervezettebb volt. Öröm volt ma játszani, és ki kell, hogy fejezzem az elégedettségem a fiúk felé. Úgy érzem, a mérkőzés eleje és a vége volt a miénk. Hogy megérdemelt-e az eredmény vagy sem, azt nem firtatnám, 1:1 lett és ezzel várjuk a visszavágót. Ott dől majd el minden.”

FC DAC 1904 DUNASZERDAHELY - MFK RÓZSAHEGY 1:1 (1:0)
Slovnaft Cup, elődöntő, 1. mérkőzés, MOL Aréna, 2020.06.17., 18:00
Játékvezetők: Kružliak - Somoláni, Hancko
Góllövők: 10. Schäfer, ill. 84. Brenkus
Nézőszám: 319
Sárga lap: 70. Simić, 73. Blackman, 75. Kalmár, ill. 49. Múdry, 77. Regáli
DAC: Jedlička - Blackman, Kružliak, Šimić, Davis - Vida, Schäfer - Fábry (79. Sharani), Kalmár (K), Divković (46. Bednár) - Ramirez (79. Boateng) 
RózsahegyMacík - Čurma, J. Maslo (K), Mrva (80. Madleňák) - Ďungel (72. Kmeť), Kostadinov (44. Filinský), Múdry (80. Brenkus), Takáč, Mojžiš - Regáli, Almási (72. Gerec)

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 57% : 43%
Lövések: kapura: 7:2, mellé: 11:6
Szabadrúgás: 16:13
Szöglet: 3:4 
Les: 3:1

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Slovnaft Cup
Cookies