Back to top

Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok – Milan Vrábeľ

Publikálva: 2021, június 25 - 14:30
A maga nemében páratlan interjú következik. Elsősorban mert egy félig szlovák származású fiatalember lesz a vendégünk, aki bár érti a magyar szót és részben beszéli is a nyelvet, főként szlovákul kommunikál a mindennapi életben.
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok –  Milan Vrábeľ

Ennek függvényében a beszélgetés is szlovák nyelven folyt le köztünk – én kértem, hogy ezáltal is autentikusabb képet adjunk a tisztelt olvasóközönségnek - írja Bögi Róbert a Klikkouton.

Másodsorban, és talán itt a lényeg: Milan Vrábeľ által egy másik aspektusból kapunk képet a DAC körüli dolgokról, mégpedig, ha úgy tetszik, a szlovák nemzet szemszögéből. Vajon mit adott neki mindehhez a magyar környezet, esetleg mit vett el? – többek között erre a kérdésre is a választ kerestük, érintve néhány kényesebb témát is. Milant sokan ismerik Dunaszerdahelyen, tudják róla, hogy DAC-os a szíve…

 

Szervusz Milan, köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést. Kezdjük talán a bemutatkozással, bár a szurkolók jelentős hányada tudja ki vagy, viszont azt, hogy hogyan jött az életedbe a DAC, talán kevésbé?!

Dunaszerdahelyen születtem, édesapám az Árva-vidékéről származik, anyukám kisudvarnoki. Otthon kizárólag szlovákul beszéltünk, így mindannyian probléma nélkül megértettük egymást. Ugyan szlovákként is nevelkedtem, de természetesen sosem volt tiltva a magyar szó, végső soron édesanyám révén lényegében magyar lenne az anyanyelvem.

A családban nem volt sportfanatikus senki, első ízben 11-12 évesen, 2006-ban kerültem a DAC-stadion közelébe, a 2. liga aktuális idényének végén. Testvéremmel, Ivannal és egy barátommal a régi lelátók egyikén kötöttünk ki, igyekeztünk szurkolni, flakonokkal a kézben doboltunk, ahogy azt kell.

A következő idénytől – amikor kiesett a DAC a 3. ligába -, már rendszeresen jártam, sőt labdaszedő is voltam. Később a Cséfalvay Tomi és Gódány Ricsi barátaimmal átmentünk a B-középbe, ahol pár évet eltöltöttem és lelkesen szurkoltam. Néha az on tour-okon is megjelentem.

Kisfaludon fociztam fél évet, ahol Lépes György és Hepner Jaroslav voltak az edzőim, javarészt általuk lettem labdaszedő a DAC meccsein. Inkább az iskola felé orientálódtam, ezért az aktív labdarúgó pályafutásomat abbahagytam, állítólag kár érte, mivel tehetséget láttak bennem. Ha most visszagondolok, úgy 6-7 éves koromban találkoztam a „Futbal je hra pre všetkých” (kb.: a foci mindenkié) szlogennel, és nem értettem, mi a fociban az, ami mindenkit érdekelhet? Mosolygok rajta, hisz’ most itt ülünk és a fociról beszélgetünk.

A DAC-nál nemcsak az élő kommentárokat írom, hanem a meccsek utáni beszámolókat, valamint az ellenfelek bemutatását. Emellett a Sport napilapban elemzéseket publikálok, mint a Niké szerkesztője, nem csupán a labdarúgás témakörében. Így közvetlen kapcsolatban lehetek az élsportolóinkkal, továbbá a sporttal foglalkozó szakamberekkel. Őrületes…

 

Ha már ennél a témánál tartunk – vagyis: a foci mindenkié -, érdekelne, miképpen éli meg egy szlovák fiatalember a DAC körüli dolgokat, főleg ha a klubot körülvevő magyar környezetet vesszük górcső alá?

Érdekes történet, tulajdonképpen meg kellett tanulnom ezzel együtt élni, akár itt, akár Pozsonyban vagy másutt az országban. Dunaszerdahelyen szlovák vagyok, néha negatív aspektusban, míg Pozsonyban hasonló értelemben magyarként kezelnek. Magától értetődő, hogy a fiatalok nemzetiségtől függetlenül összejönnek, barátkoznak, ez így egészséges. Viszont mindig akad valaki, akinek más a véleménye.

Dunaszerdahelyen szlovákul beszélni, mégha szlovák is vagy, egyeseknek furcsa, de ahogy mondtam, ez oda-vissza érvényes. Idióták pedig mindkét oldalon akadnak, e tekintetben nincs is miről beszélni…

Szurkolóként, fiatalabb koromban ezen szintén át kellett esnem, nem mondom, hogy megszoktam, mert az így erős lenne, de tudom, hogy mennek a dolgok. Az is nyilvánvaló számomra, hogy nem mindenki általánosít, hiszen sok magyar embernek van például szlovák barátja, kollégája, akivel jó viszonyban van, és fordítva. DAC-meccseken, sárga-kék oldalról ez az ellentét talán mostanában gyengülni látszik. Általánosságban is elmondhatom, hogy ha nemzetiségi témát visznek a fociba, az elszomorít, nem szívesen hallok ilyet. Ugyanakkor látok bizonyos kettős mércét amikor a szlovákok, illetve a magyarok sérelmére szitkozódnak a táborok. Ha a magyarokat éri támadás, azt kisebb problémának vélik és kevesebbszer figyelmeztetnek miatta a stadionokban. Ez még szlovákként is szembetűnő és nem tetszik.

Újságíróként is törekszem objektív lenni, nem mindig sikerül, de ez alap számomra. A sértő dolgokat egyformán kell elítélni, és a nemzetiségi kérdéseket ugyanolyan mércével kell elbírálni.

Szlovák-magyar viszonylatban meg kell, hogy emeljem a kalapom nem csak a DAC-szurkolók előtt, de a magyar fanatikusok odaadása terén is. Nem képmutatóan szurkolnak, abszolút komolyan gondolják, amit tesznek. Szívből csinálják, az egészséges magyar nemzeti büszkeség szinte hihetetlen méreteket ölt. Ez a szlovák drukkerekről nem minden esetben mondható el, mégha fájdalmas is, el kell ismernem.

A Milan Vrábeľlel készült interjú folytatását elolvashatják tartalomszolgáltató partnerünk, a Klikkout oldalán.

Ezt már olvasta?

Címkék: Klikkout