Jópár meccsen ott állt mellettem, érezte az ütemet, látszott rajta, élvezi amit csinál, Ervinék pedig a szárnyuk alá vették őt. Karakán gyerek, akár nyugodjék édesapja volt. A DAC csupán az egyik szenvedélye, szülőfaluja focijáért ugyanúgy rajong, meg úgy általában a futballért.
Csiba Erik eddigi legfiatalabb riportalanyom tele van életcélokkal, nemrég elhunyt édesapjának tett fogadalmakkal, amiből az egyiket már teljesítette, ám a másik még várat magára. S mert bátorkodtam rákérdezni, Erik ragaszkodott hozzá, hogy édesapját is kiemeljük a címben, azt az embert, aki megszerettette vele focit, aki először kivitte őt a zöld gyepre. A srác egyébként nemcsak a lelátón érzi jól magát, hanem a pályán is, pontosabban a kapuban, ő Felsőpatony – vagy ahogy ott mondják a Benke – korosztályos csapatának kapusa. Egy kapuskesztyűs sztorijáról Poór Tibor is írt már korábban…
Kezdjük a beszélgetést Dunaszerdahelyen, a DAC öreg stadionjában, aztán „körülnézünk” Felsőpatonyban, majd időutazunk a MOL Arénába.
A 2011/2012-es idényben kiesett a DAC az első ligából, a rá következő szezonban voltam először nyugodjék édesapámmal a stadionban.
A keleti lelátó álló részén volt a törzshelye, haverokkal, mondhatni egy saját brigáddal járt DAC-meccsekre. Az Alsókubínt fogadta a DAC, az volt az első meccsem Szerdahelyen. Kb. 1200 néző előtt, a vendégek kapusa Trabalík nagyon jól védett, sok helyzet kimaradt, 1:2 lett a vége az Alsókubín javára.
A szurkolók számonkérték a csapat teljesítményét, ezért Fodrek – aki azt hiszem, a csapatkapitány volt – kiállt eléjük. Olyan játékosok voltak a keretben, mint például Polaček kapus, aztán a mezőnyben: Marcin, Huber, Velický, Obžera, Nulíček, Adiaba, Boya. De mondhatnám még a Johancsik Patrikot és a Ravasz Tibort, utóbbi most az edzőm az iskolában.
Elkezdtem stabilan járni apuval a DAC-ra, otthon és idegenben is. Legmesszebb Bártfán voltunk, még a benti öreg stadionban. Többek közt emlékszem olyan csapatra, az volt a neve: Baník Ružiná, magyarul Rózsaszállás, kicsi falu, mint a Bacsfa. Velický rúgott az utolsó percben büntetőt, azzal nyert a DAC 3:2-re, majd megerősödött a Rózsaszállás és 1:1 lett az eredmény, Obžera egyenlített ki.
Vagy a somorjai 0:0-ra, tele volt somorjaival a főtribün, Diviš 11-est hibázott a DAC-nál. A tavaszi nyitómeccsen 3:0-ra nyertünk Liptószentmiklós ellen, a Polaček visszament a Slovanba, így már Malec védett. Végül az utolsó előtti fordulóban odahaza bebiztosítottuk a feljutást, Vágsellyével elég volt a döntetlen is.
Szóval 1. liga: rosszul kezdtük a bajnokságot, alig volt pontunk, a 7. fordulóban nyertünk először a Nyitra ellen. A háttérből mondogatták, hogy a Világi átveszi a klubot, jöttek erősítések is: Ujlaky, Turňa, Straka, Szabó Ottó, meg a kapus Penksa.
Minden meccsen küzdöttünk, és jött a sorsdöntő összecsapás a Nyitra ellen. Szakadt az eső, a szurkolók egy csoportja a Lidltől vonult a stadionba. Vezetett a Nyitra, és a Matúš egyenlített a felázott talajon egy érdekes góllal. 1:1 lett a vége, még semmi sem dőlt el, Kassán kikapott a DAC, majd következett az újabb sorsdöntő találkozó, ezúttal a Nagyszombat ellen. Szabó Ottó gyönyörű szabadrúgásgóljával megmenekültünk a kieséstől, hatalmas ünneplés volt a meccs után.
Bögi Róbert írását teljes terjedelmében olvashatják a KlikkOut oldalán.
