Back to top

Beíratás a Vámbéry Ármin Alapiskola első évfolyamába

Publikálva: 2023, március 30 - 17:45
A Vámbéry Ármin Alapiskola a következő tanévben az épület kapacitásának megfelelően 3 osztályt tud nyitni, a felvétel során előnyt élveznek az állandó lakhelyük alapján a vonzáskörzetünkbe tartozó gyermekek (10/2014-es városi rendelet és annak 27/2021-es kiegészítése értelmében).
Beíratás a Vámbéry Ármin Alapiskola első évfolyamába

Intézményünkbe a beiratkozás a következő feltételek alapján valósul meg:

– helyszín – Vámbéry Ármin Alapiskola olvasóterme, Hviezdoslav utca 2094/2, Dunaszerdahely,

– időpont – Dunaszerdahely 2/2016-os városi rendelete alapján 2023.április 20-tól 2023.április 28-ig, reggel 7.30-tól délután 16.30-ig, szombaton 8.00-12.00 között,

– a beiratkozáson a szülők és gyermekük vesznek részt, a szülő köteles bemutatni személyi igazolványát és gyermekének születési bizonyítványát (másolatot készítünk róla) és szükség szerint egyéb egészségi állapotát igazoló dokumentumot,

– ha bírósági döntés alapján a gyermeki felügyelet meg van határozva, ebben az esetben ezt a dokumentumot is be kell mutatni,

– azon gyermekeknek, akiknek a 2022/2023-as iskolai évben engedélyezett halasztásuk volt, újra be kell iratkozni,

– ha a 6. életévét betöltött gyermek nem iskolaérett, az óvoda igazgatója határoz az óvodai képzés folytatásáról az adott nevelési tanácsadó- és megelőzési intézmény, valamint a gyermekorvos engedélye alapján a szülő/szülők beleegyezésével,

– iskolánk jelentkezési lapja a varmin.eu oldalon elérhető, melyet kérnénk kitöltve, aláírva elhozni a beiratkozáskor (a jelentkezési lapot iskolánkban is lesz lehetőség kitölteni pedagógusaink segítségével, aki nem hozná kitöltve),

– intézményünkbe való belépéskor kérjük az alapvető és érvényben lévő higiéniai intézkedések betartását!

Ezt már olvasta?

Cookies