Back to top

Az út az érdekes, nem a megérkezés

Publikálva: 2019, január 24 - 09:16
Kultúrákról, emberekről, szokásokról beszélt Csonka Gábor, azaz Vándorboy, a VándorLáss legutóbbi estjén. Olyan szemszögből, amit a néhány napot a helyei nevezetességeket meglátogató turista talán sosem láthat.
Az út az érdekes, nem a megérkezés

Ezúttal a VándorLáss társulat egyik alapítója, Kovács „Kovi” Zoltán volt az est házigazdája aki egy olyan évet harangozott be a résztvevőknek, amelyben sok vándorlás várható: túrák, kirándulások, és nem utolsó sorban VándorLáss estek.

Vándorboy, aki 5 kontinens 155 országában járt már, az utazás élményéről alapvetően azt tartja: az út az érdekes, nem a megérkezés. Mivel már 14 éve járja a világot, látja a különbséget, hogy ma mennyivel könnyebb egy-egy utazást megszervezni, mennyivel több a lehetőség. Mivel a világot főleg stopposként, alacsony költségvetésű utazóként járta, sok emberel találkozik, beszélget, néha egy ideig együtt is él velük. Ezért több a tapasztalata is egy-egy ország, egy-egy nép mindennapjait, kultúráját illetően. Ebből építkezik ő maga, illetve ezt a tudást próbálja átadni vetítéssel egybekötött előadásain, hogy kicsit másképp is láthassuk a világot, mint arról a média legtöbbször beszámol. Vándorként nemcsak a látnivalók érdeklik, hanem a helyiek élete, kultúrája - szeret olyan helyekre eljutni, ahol még a régi idők élő embereivel találkozhat. Több nyelven beszél, de következő úti célja tervezésekor igyekszik a terület nyelvéből is elsajátítani 50-100 szót, ekkora szókinccsel legtöbbször meg is érteti magát.

Hogy tapasztalataival segíthesse az utazni vágyókat, több olyan honlapot is felsorolt, mely a hozzá hasonlóan, stoppos utazással világot látni akarókat, ahogy a világ több pontján vállalható ingyenes munkát vállalni akarókat is tájékoztatja.

A vetítésen bemutatott képek elrepítettek Kubától Pakisztánig, Burmától Új-Zélandig, az izlandi gejzírektől a szudáni piramisokig.

Szavai szerint utazni azért érdemes, hogy élményt és tapasztalatot szerezzünk, hiszen az utazás nem egyszerűen az út leküzdése, annál sokkal többet ad.

VándorLáss est legközelebb február 6-án lesz, melyen Szőnyi Ferenc triatlonistával, ironmannel találkozhatunk.

Ezt már olvasta?

Címkék: VándorLáss
Cookies