A család életében meghatározó egy gyermek születése. A gyermekek ajándékok a szülőknek, de egyben a városnak is. Az önkormányzat ezért először, de hagyományteremtő szándékkal szervezte meg az újszölöttek köszöntését.
A babákat és szüleiket előbb a Komensky utcai óvoda ovisai, Szelle Kincső és Szolgai Viktória szavalata köszöntötte, majd a művészeti alapiskola tanárának, Horváth Bazsó Zuzsannának a fuvolajátéka.
A kicsiket és szüleiket köszöntő dr. Hájos Zoltán polgármester szerint kiemelkedően fontos egy város életében a fiatal generáció, s külön hangsúlyozta, mennyire büszkén tekint az anyaságot felvállaló hölgyekre, és kicsi gyermekükre.
„Fontosnak tartjuk, hogy fiataljaink családokat alapítsanak, s ezekben a családokban gyermekek szülessenek, akik által a mi közösségünk is erősödni tud. Önök előtt a felelősség, a családok nagy küldetése, hogy ezeket a gyermekeket felneveljék. De nemsokára mi is szeretettel várjuk majd őket az önkormányzatunk által fenntartott, s meg kell jegyezzem, nagyon jó színvonalú intézményeinkbe, vagyis a bölcsödébe, az óvodákba, majd az iskolákba” – fogalmazott a polgármester.
Hájos Zoltán szerint akkor tudjuk közösségünket erősíteni, ha gyermekeink az európai kultúra szellemében nevelkednek, ha a szolidaritás szempontjából is fogékonyak lesznek, s akikre a későbbiekben is tudunk így számítani.
„Szeressék őket, legyen hozzájuk nagyon sok türelmük, hiszen ezek a kis csemeték százszor visszaadják azt a szeretet, amelyet most nekik adnak” – zárta szavait a városvezető, majd ajándékokat adott át a szülők és gyermekeik számára.
Az ünnepi rendezvényen részt vett továbbá Bubniak Júlia hivatalvezető, valamint Molnár Tímea, a Közoktatási, szociális, sport és kulturális főosztály vezetője, illetve az osztály többi dolgozója.
Ezt már olvasta?

Legyünk büszkék arra, hogy Szent István örökösei vagyunk
Szerda kora este az államalapító, Szent István király...

Templombúcsú Nagyboldogasszony ünnepén – augusztus 15.
A héten két kiemelt egyházi és közösségi esemény is várja...