Back to top

Az oltás 90 százalékkal csökkenti a betegség súlyos formájának kialakulását

Publikálva: 2021, október 11 - 20:47
A koronavírus elleni oltások közül a Pfizer/BioNtech, a Moderna és az AstraZeneca 90 százalékkal csökkenti a fertőzés okozta betegség súlyos formájának kialakulását és az elhalálozást az 50 éven felüliek körében, és hatékonynak tűnik a delta variánssal szemben is, jóllehet ez utóbbi esetben még nem áll rendelkezésre elég adat - derül ki a világon az eddigi legszélesebb, 22 millió ember adatait feldolgozó franciaországi tanulmányból, amelyet hétfőn hoztak nyilvánosságra.
Az oltás 90 százalékkal csökkenti a betegség súlyos formájának kialakulását

Franciaországban a Pfizer/BioNtech, a Moderna és az AstraZeneca vakcinája mellett a Janssen is forgalomban van, de ez utóbbit később és kisebb mértékben kezdték használni, ezért a tanulmányban még nem szerepelnek a hatékonyságára vonatkozó adatok.

„A beoltottak esetében kilencszer kisebb az esélye annak, hogy kórházba kerülnek vagy meghalnak a koronavírus okozta fertőzés szövődményeiben, mint azok esetében, akik nem vették fel az oltást”

– mondta az AFP hírügynökségnek a francia társadalombiztosítás és a francia gyógyszerügynökség kutatását vezető Mahmoud Zureik járványügyi szakember, aki szerint a franciaországi eredmények megerősítik az Izraelben, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban korábban végzett vizsgálatokat.

A szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy a franciaországi kutatás az eddigi legszélesebb körű a világon, miután 11 millió, ötven év feletti beoltott és ugyanebből a korosztályból 11 millió nem beoltott adatait hasonlították össze az oltási kampány 2020. december 27-i kezdete és 2021. július 20. között.

A tanulmány megállapítása szerint az oltás második adagjának beadását követő 14. naptól a kórházba kerülés esélye 90 százalékkal kisebb, mint a be nem oltottak esetében. A csökkenés ugyanilyen mértékű az elhalálozást illetően azok esetében, akik kórházba kerülnek.

A betegség súlyos formájával szembeni hatékonyság ráadásul nem csökkent az oltást követő öt hónapban sem.

A Franciaországban jelenleg domináns delta variánssal szembeni hatékonyságot külön vizsgálták a szakemberek, miután az csak június 20-án, a tanulmány záró dátuma előtt egy hónappal terjedt el az országban. Az első adatok szerint a 75 éven felüliek esetében 84 százalékos, az 50 és 74 év közöttieknél pedig 92 százalékos a három vizsgált oltás hatékonysága a delta variánssal szemben, jóllehet „az egyhónapos periódus nagyon rövid az oltásnak erre a variánsra gyakorolt valós hatásának megállapításához” – hangsúlyozzák a kutatók a tanulmányban.

ma7 | MTI

Ezt már olvasta?

Cookies