Back to top

Az elődöntő a tét a nagyszombati rangadón

Publikálva: 2018, március 13 - 07:24
Kedden 17.00 órai kezdettel a Slovnaft Cup negyeddöntőjének slágermérkőzésén a Fortuna Liga éllovasánál vendégeskedünk.

Jobban nem is kezdhette volna csapatunk az „angol” hetet, hiszen szombaton, a bajnoki rájátszás első játéknapján 3:0 arányban győzte le a rózsahegyieket. Sokkal magasabbnak tűnik azonban a léc a soron következő két találkozón: holnap, a Slovnaft Cup keretén belül Nagyszombatban, majd vasárnap bajnokin a Slovan otthonában játszik rangadót a Rossi-legénység.

A hazai kupasorozat 2017/18-as kiírásának negyeddöntős párharcai kedden és szerdán kerülnek megrendezésre. Az élvonal tabellájának első két helyezett csapata közül egy már a legjobb nyolc között elvérzik – a holnapi nagyszombati kerületi rangadó ugyanis egyúttal a Fortuna Liga jelenlegi első és második helyezettjének párharca is lesz.

Az élvonalbeli gárdák közül a DAC-on és a Nagyszombaton kívül még a harmadik helyen álló Slovan, a negyedik Zsolna és a hatodik Rózsahegy küzd meg az elődöntőért. A mezőnyt a második ligás Poprád és Liptószentmiklós, valamit a harmadik vonalban vitézkedő Borcsic (Borče) teszi teljessé. A párosításokat elnézve a sorsolás pont elénk sodorta a legnagyobb akadályt…

„Szeretnénk folytatni a jó sorozatunkat, ám a bajnoki éllovas Nagyszombat ellen lépünk pályára, ráadásul idegenben. Egy mérkőzésen dől el a továbbjutás, ami alaposan megnehezíti a helyzetünket. Természetesen igyekezni fogunk a legjobbunkat nyújtani a továbbjutás érdekében, de tisztában vagyunk vele, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz. A legerősebb összeállításban és maximális összpontosítással vágunk neki a mérkőzésnek. Meglátjuk, mire lesz ez elég,” mondta Marco Rossi vezetőedző.

Út a negyeddöntőig

Nagyszombat:

2. forduló: Jác (Jacovce, V. liga) - Nagyszombat 0:10 (0:4)

Gólszerzők: Egho 3, Privat Yao 3, Greššák 2, Čanturišvili, Brigant

3. forduló: Szentpéter ( Svätý Peter, IV. liga) - Nagyszombat 1:8 (1:4)

Gólszerzők: Yilmaz 2, Čeredničenko 2, Lukić, Vlasko (11 m), Bogdanovski, öngól

4. forduló: Námesztó (Námestovo, III. liga) - Nagyszombat 0:1 (0:1)

Gólszerző: Lukić

Nyolcaddöntő: Nagyszombat - Igló (Spišská Nová Ves) 3:0 (2:0)

Gólszerzők: Sloboda, Egho, Bogdanovski

DAC:

2. forduló: Pozsonyivánka (Ivanka pri Dunaji, III. liga) - DAC 1:3 (0:2)

Gólszerzők: Divković, Davis (11 m), Čmelík

3. forduló: Dévényújfalu (Devínska Nová Ves, III. liga) - DAC 0:3 (0:1)

Gólszerzők: Čmelík, Malec, Ashiru

4. forduló: Nyitrakörtvélyes (Hrušovany, IV. liga) - DAC 1:3 (1:0)

Gólszerzők: Kalmár, Čmelík, Divković

Nyolcaddöntő: Mecenzéf (Medzev, IV. Liga) - DAC 1:5 (0:2)

Gólszerzők: Ljubičić 2, Vida, Mervó, Divković

A Slovnaft Cup szabályai szerint a negyeddöntőig egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. Döntetlen esetén nincs hosszabbítás, rögtön a büntetőpárbaj következik.  

A Slovnaft Cup negyeddöntőjében az FC Spartak Nagyszombat otthonában holnap 17:00-órakor lépünk pályára, játékvezetők Horváth - Benko, Bobko.

A Slovnaft Cup negyeddöntőjének programja:

Kedd, 2018. március 13., 16:00 ó: Poprad-Ružomberok, 17:00 ó: Trnava-DAC

Szerda, 2018. március 14., 14:30 ó: Borčice-Žilina, 18:00 ó: Slovan-Liptovský Mikuláš

Az elődöntő sorsolása (melynek hivatalos játéknapjai április 3-a és 17-e) 2018. március 15-én, csütörtökön kerül megrendezésre a szlovák labdarúgás Dicsőségcsarnokában. A Slovnaft Cup győztese megmérkőzhet a Csehszlovák Szuperkupáért is – ezt a mérkőzést idén Szlovákiában rendezik.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies