Jelenlegi hely

„Az élet igazolta, hogy jó úton járunk”

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2018, december 3 - 09:33 | Oktatás
A közelmúltban ünnepelte tízéves jubileumát a Dunaszerdahelyi Magángimnázium. Alapítóját, A. Szabó László alpolgármestert kérdeztük az iskola „életjubileuma” kapcsán.
„Az élet igazolta, hogy jó úton járunk”

– Milyen belső és külső tényezők szülték meg 2008-ban annak az ötletét,
hogy Dunaszerdahelyen szükség van egy újabb iskolára, egy magángimnáziumra?

– Ami a belső késztetést illeti, legfőképp az motivált, hogy a diplomám megszerzése után először a nyitrai tanárképzőben, majd Pozsonyban az oktatási minisztériumban, később rövid ideig a komáromi egyetemen dolgoztam, és nagy szükségét éreztem, hogy végre a szülővárosomban, illetve annak lakosaiért is tegyek valami érdemlegeset. Mivel pedagógus vagyok, kézenfekvő volt, hogy ezt a lehetőséget elsősorban az oktatás területén kell keresnem, és amikor ez az ötlet találkozott azzal a szülői elvárással és igénnyel, hogy kellene egy középiskola, ahol más szemlélet és más hozzáállás uralkodik, mint az általában megszokott, viszonylag gyorsan körvonalazódott a tervezet. Sohasem azon volt a hangsúly, hogy egy újabb intézmény szülessen, vagy hogy valakit nehezebb helyzetbe sodorjunk, hanem a város és a környék lakosainak kívánalmát szerettük volna megfelelő formába önteni. Mondhatnám, hogy szerencsés véletlen egybeesés volt mindez, de tudom, hogy nincsenek véletlenek...

– Melyek voltak a gimnázium elindításának a legnehezebb lépései?

– Egy évtized távlatából már szinte semmi sem tűnik nehéznek. Ez főleg annak volt köszönhető, hogy hat éven keresztül vezettem a minisztérium nemzetiségi főosztályát, és ezalatt kellő jogszabályismeretre és tapasztalatra tettem szert, sok hazai és külföldi példát láttam arra, hogyan lehet jó iskolát működtetni. Persze ez nem lett volna elég, ha nincsenek segítők, támogatók, akik egyrészt anyagiakkal, másrészt infrastrukturális háttérrel szálltak be a projektbe.

– Kik voltak azok, akik a bölcsőnél álltak?

– Ahogy említettem, voltak pártfogóink és jóakaróink, akik az első pillanattól, az ötlet megszületésétől mellettünk álltak, és lehetővé tették a szervezést, a tervek konkrét formába öntését. Közülük elsősorban Rácz József mérnök urat említeném, aki vállalkozóként látott fantáziát a tervben, valamint Fibi Sándort, a Vámbéry Ármin Alapiskola egykori igazgatóját, aki az első átmeneti otthonunkat biztosította. Rajtuk kívül Vida Aranka, a Neratovice téri szakközépiskola fenntartója szolgált sok-sok gyakorlati tapasztalattal. Nélkülük nem sikerült volna a megbízható, szilárd alapok megteremtése. Ennek a támogatásnak köszönhetően már "csak" egy jó tanári kart kellett verbuválni, olyan megbízható személyeket, akik azonosulni tudtak a küldetésnyilatkozatban foglaltakkal, és egyben alkalmasak is voltak erre a küldetésre és a családias légkör biztosítására.

– Ha ma kezdené, hogyan tenné, mit tenne másképp?

– Visszatekintve a kezdetekre úgy érzem, hogy minden így volt rendjén. Persze ha apró részleteiben vizsgálnánk a történteket, itt-ott lehetne más döntéseket hozni, ám összességében ez nem változtatna a lényegen. Számunkra mindig az volt a fontos, hogy a magunk elé állított mércének megfelelően teljesítsünk, és közben az iskolánkat választó fiatalok és azok szülei elégedettek legyenek döntésükkel, mert azt kapták, amit szerettek volna, illetve azt, amire az életben a legnagyobb szükségük lesz.

(Cikkünk a képek után folytatódik!)

– Milyen summázattal tekint vissza az elmúlt, gazdag évtizedre?

– Tíz év történelmi távlatokban elenyésző, de viszonylag sok idő egy ember életében, főképp ha a gyerekkor tekintetében, a születéstől vizsgáljuk. Ezalatt bontakozik ki ugyanis személyes énje, ezalatt sajátítja el a létezéséhez szükséges legfontosabb készségeket, normákat, és számtalan szocializációs hatás éri. Egy iskola esetében is mindig van mit tanulni, főleg ha a kor kihívásainak is meg szeretnénk felelni. Ebből a szempontból valóban gazdag volt ez az időszak. És ha azt nézzük, mennyi ügyes, értelmes és tanulékony fiatallal kerültünk kapcsolatba, akik közösségünk fontos tagjai, akár későbbi vezetői lehetnek, mindenképpen megérte a fáradozást. Egyértelműen úgy ítélem meg, hogy az elszalasztott lehetőség rosszabb lett volna minden egyes elhibázott döntésnél.

– Melyek voltak a gimnázium „életének” legemlékezetesebb pillanatai?

– A hely és az idő, ami itt rendelkezésünkre áll, kevés volna mindezek felsorolására. Gyakorlatilag minden egyes nap, minden egyes tanítási óra, minden közösségi élmény, kirándulás, ünnepség, bármi, amiben részünk volt, egy-egy fontos és emlékezetes adalék volt mindannyiunk életében. Az pedig már csak a hab a tortán, hogy a tanulmányi eredmények, amit diákjaink elértek, évről évre egyre magasabbra, a legkiemelkedőbb iskolák közé emelték intézményünket. Jelenleg Nagyszombat megyében a gimnáziumok közt az első helyen állunk, országos szintem pedig a tizenötödikek vagyunk a rangsorban.

– Egy iskola nem tíz évre tervez... Hogyan látja a magángimnázium
jövőjét városunkban, régiónkban?

– Induláskor többször nekem szegezték a kérdést: életképes lesz-e az iskola? Azt hiszem, erre egyértelmű választ adtunk. Az élet igazolta, hogy jó úton indultunk el, és kis lépésekkel szeretnénk folytatni ezt a történetet. Bízom benne, hogy a mindenkori törvényalkotók és hivatalnokok továbbra is megfelelő társadalmi és gazdasági feltételeket biztosítanak majd a magániskolák számára is, és nem fogunk értelmetlen akadályokba ütközni. Ha így lesz, már csak rajtunk múlik, hogy szakmailag és emberileg is mindent megtegyünk, és esetleg további támogatókra is leljünk a dunaszerdahelyi és a csallóközi tehetséges fiatalok jövője érdekében. Hiszem ugyanis, hogy kétségkívül megérdemlik...