
Dunaszerdahely önkormányzata nevében Karaffa Attila alpolgármester köszöntötte a kiállítót és a közönséget. „Városunk is támogatta a kiállítást, hiszen mindannyiunknak érdeke az, hogy olyan ügyeket támogassunk, amelyek bemutatják a Csallóközt, bemutatják a szülőföldünket” – fogalmazott Karaffa Attila. „A mi Aranykertünk akkor válik még inkább a számunkra is értékesebbé, ha azokat az értékeket, amelyek körbevesznek, sikerül bemutatnunk”, tette hozzá az alpolgármester.
Hideghéthy Andrea, a Szövetség a Közös Célokért igazgatója többek között elmondta, hogy az innovatív és színvonalas fotóművészeti kiállításra, mivel a Csallóköz rejtett értékeit mutatja be, múzeumpedagógiai foglalkozásokat szerveznek a dunaszerdahelyi alap-, és középiskolások részvételével, elősegítve a fiatalokban a művészet és kultúra iránti érdeklődést, a szülőföldhöz való kötődés kialakítását, valamint a helyi értékek megismerésének erősítését.
„Úgy gondolom, hogy a szülőföld szeretete látszik ezeken a fotókon is. Társulásunk pedig elhivatott abban, hogy ezt az érzést erősítsük az itt élő családokban, a fiatalokban és a gyermekekben. Elmondhatom, hogy egy nagy álmunk valósult meg, hogy a Csallóközi Múzeummal együtt megtehettük itt ezt” – mondta el Hideghéthy Andrea.
Nagy Iván, a Csallóközi Múzeum igazgatója szerint a múzeum alapítólevelében ott szerepel, hogy a múzeum dokumentálja a környezetet és annak változásait is, s maga a kiállítás épp ezt is célozza. „És igen, egyfajta múzeumpedagógiai programot lehet erre építeni, ami nagyon lényeges dolog. Várjuk az iskolákat, fontos, hogy a gyerekeknek is megmutassuk ezeket a képeket. (...) A múzeumok részt vesznek a regionális identitás kialakításában és erősítésében is. Fontos ugyanis, hogy szeressük a szülőföldünket, kötődjünk hozzá, s a képek által, a természet megismerésével is ezt tesszük”.
A kiállítás kurátora, Gazdag József, a Vasárnap családi magazin főszerkesztője pedig arra mutatott rá, hogy Fodor Péterrel épp az ilyen felvételeken keresztül alakult ki munkakapcsolat, hiszen a fotóművész képei hétről hétre ott láthatók a magazin hasábjain, sokak örömére.
„Az univerzumhoz képest (...) milyen parányi is az ország, amelyben élünk és milyen parányi az ember. És nem az egyes ember a világ közepe. Fodor Péter ezt a perspektívaváltást gyakorolja – a világnak a sokféleségét igyekszik megragadni, bemutatni, többek között azt, hogy a szép és a csúnya azok emberi kategóriák” – mondta Gazdag József.
Fodor Péter megköszönte a kiállítás létrehozásában nyújtott segítséget a szervezőknek, és kiemelte, hogy számára rendkívül fontos láttatni a régió rejtett értékeit, ám azoknak nem csupán a csodáit, de a temészetben történő pusztítás árnyoldalait is.
Az eseményen tiszteletét tette többek között Gútay László városi képviselő, az oktatási és kulturális bizottság elnöke és Varga Viktor, a Csallóközi Népművelési Központ igazgatója is.
A megnyitó háziasszonya Tilajcík Edit volt, a programot pedig Mezei Ernő zongoraművész játéka és Molnár Máté (Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola) szavalata keretezte.
(nagy)
Ezt már olvasta?

Kárpátaljai tehetségek mutatkoztak be az udvari muzsika második előadásán
Szerda kora este a Dunaszerdahelyi Udvari Muzsika idei...

Hatalmas érdeklődés az udvari muzsika iránt
Hatalmas érdeklődés övezte szerdán a 16. Dunaszerdahelyi...