Back to top

Az államfő szerint a fiatalok viselik a legnehezebben a járvány okozta helyzetet

Publikálva: 2021, január 26 - 16:34
A fiatalok lelki egészsége és a járvány a témája annak a kedd esti online beszélgetésnek, amelyen Zuzana Čaputová köztársasági elnök is részt vesz. Az államfő Marek Madro pszichológussal és a Selassie néven ismert Matej Slažanský youtuberrel fog beszélgetni a témáról – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Martin Strižinec, a köztársasági elnök szóvivője.
Az államfő szerint a fiatalok viselik a legnehezebben a járvány okozta helyzetet

„Az új típusú koronavírus a fiatalokra jelenti a legkisebb egészségügyi kockázatot, de lelkileg leginkább őket viseli meg ez a járványhelyzet.

A hazai, valamint a külföldön végzett kutatások is egyértelműen mutatják, hogy a koronavírus-járvány okozta válság, az elszigeteltség, a bizonytalanság, a harag, a szorongás vagy a depresszió ennél a korosztálynál figyelhető meg leginkább”

– mondta az elnök asszony. Rámutatott, hogy a mentálhigiénés ellátás fontos, nem szabad elhanyagolni.

Madro is megerősítette, hogy a világjárvány komoly hatással van a fiatalok lelkiállapotára. Szerinte a fiatalok ebből a szempontból más helyzetben vannak, mint a felnőttek.

„Nincs elég tapasztalatuk ahhoz, hogy megbirkózzanak minden problémával, és amikor nehéz helyzetbe kerülnek, a megoldásaik szélsőségek lehetnek”

– magyarázta. Más kedvezőtlen jelenségekre is rámutatott, például az online térben elkövetett szexuális zaklatás jelenségére, a családon belüli erőszak elharapódzására és az öngyilkos gondolatok erőteljesebb megjelenésére.

A beszélgetés élő közvetítése 19 órától követhető Zuzana Čaputová köztársasági elnök közösségi oldalán.

felvidek.ma / tasr

Ezt már olvasta?

Cookies