Back to top

Az alapiskolás beíratások mérlege

Publikálva: 2016, május 3 - 20:25
Az általánosan kötelező érvényű városi rendelet értelmében a városi fenntartású alapiskolákban idén április 20. és 28. között zajlottak a beiratkozások – íme a mérleg.

A Vámbéry Ármin Alapiskolában nem tartottak ünnepélyes beíratást, ugyanis a kijelölt időszak mindegyik napján készültek a gyerekek fogadására. Masszi János igazgató szerint „a kijelölt időszak minden napja ünnepnap volt. Egy felkészült csapat várta a gyermeket és szülőt egyaránt, ezáltal több idő jutott a jövendő elsősre és a szülőkkel való beszélgetésre.” Az igazgató szerint az iskolában így többen szétnéztek, órákat látogattak. „Minden Bogyó és Babóca – ebben az évben az a tematikánk – általunk készített ajándék munkáltatóval és mosollyal távozott.” A 2016/2017-es esztendőben Masszi szerint három osztályt tudnak nyitni, ez ugyanis a maximális kapacitásuk. „A megjelölt időszak harmadik napján már »teltházasak« voltunk” – mondta el. A 81 beíratott gyermek és szülője várja tehát az iskola pozitív válaszát, amelyet június 15-ig kell kiküldeniük. „Jelen pillanatban szakembereink segítségével az indokolt halasztásokat vizsgáljuk. Remélhetőleg mindenki számára, aki intézményünket választotta, pozitív tartalmú határozatot küldhetünk” – nyilatkozta portálunknak Masszi János.

A Kodály Zoltán Alapiskolában április 20-án tartották az ünnepélyes beíratást, ahol kisebb kultúrműsorral köszöntötték a leendő elsősöket és szüleiket. Ibolya Olivér igazgató szerint „bekerülni az iskolapadba” különleges élmény, s szeretnék ezt a pozitív élményt taróssá tenni. Idén a Kodályba 49 kis elsős jelentkezett, akik két osztályban egy egy 0. osztályban kezdhetik meg szeptembertől az iskolát.

A Szabó Gyula Alapiskolában az ünnepélyes beíratást április 26-án tartották, de mint azt Nagy Árpád igazgató elmondta, már április 20-ától, a beiratkozás elejétől folyamatosan érkeztek az érdeklődő szülők a gyerekekkel. „A beíratások lezárulása utáni összesítésből láttuk, hogy 81 kiselsős jelenkezett hozzánk, amivel elértük mi is befogadóképességünk felső határát. Lényegében négy osztállyal indul így az idei szeptember – hármat az iskola épületében helyezünk el, egyet pedig a Barátság téri kihelyezett osztályunkban” – summázta Nagy Árpád.

Hasonlóan a tavalyi évhez – noha most itt sem tartottak ünnepélyes beíratást – idén is a Jilemnický utcai szlovák alapiskolába jelentkezett a legtöbb dunaszerdahelyi (és környékbeli) leendő kiselsős – összesen 110 gyermek íratkozott ugyanis ide be.

A Smetana ligeti szlovák alapiskolába pedig, ahol április 20-án készültek ünnepi műsorral a kicsik számára, összesen 38 leendő tanuló íratkozott be.

 

A városi fenntartású alapiskolai beíratások mérlege:

(Iskola / beíratott gyermekek száma)

Jilemnický utcai szlovák alapiskola – 110

Vámbéry Ármin Alapiskola – 81

Szabó Gyula Alapiskola – 81

Kodály Zoltán Alapiskola – 49

Smetana ligeti szlovák alapiskola – 38

____________________________

Összesen: 359

Ebből: 211 magyar (59%), 148 szlovák (41%) tannyelvű alapiskolába.

 

Ezt már olvasta?

Címkék: beiratkozások
Cookies