Sajtótájékoztató keretében hívta fel a figyelmet a felvidéki bemutatóra Hájos Zoltán polgármester, Szarka Gyula Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, a Ghymes együttes alapító tagja, Pataki András Jászai Mari-díjas rendező, Wischer Johann, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója és Takács Tímea szervező.
Szarka Gyula Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, a Ghymes együttes alapító tagja és Szálinger Balázs József Attila-díjas költő művét Pataki András Jászai Mari-díjas rendező állította színpadra az elmúlt év nyarán Zentán, a város napjának tiszteletére.
Hájos Zoltán polgármester szerint a kiváló rendezői munkában és színvonalas zenei háttérrel elkészült rockopera jeles évfordulóra valósult meg – 1697-ben ugyanis az egyesített keresztény seregek testvérvárosunk, Zenta mellett legyőzték a törököket, megállítva azok európai terjeszkedését. „A nívós darabot látva fogalmazódott meg, hogy ide, a Felvidekére is el kellene hozzuk a darabot, hogy a testvérvárosi kapcsolatokat erősítve bemutathassuk a dunaszerdahelyieknek, a csallóközieknek is történelmünknek ezt a felemelő pillanatát” – fogalmazott Hájos Zoltán, aki szerint a Szent István-napi programok emlékezetes része lesz majd a sportcsarnokban ingyenesen megtekinthető előadás.
Pataki András rendező azt hangsúlyozta, hogy a magyarországi ősbemutatót követően közvetlenül Dunaszerdahelyen állítják színpadra a rockoperát. Elmondta, hogy minőségi zenés színházi mű készült, amely hiánypótló is egyben. Nem csak amiatt, mert egy világtörténelmi jelentőségű győztes csatára emlékezhetnek így, hanem azért, mert ennek segítségével az identitásunk újraélhető, a múltból pedig eredeztethető önmeghatározásunk. Kiemelte, egy valódi kortárs zenemű született. A téma pedig egyben üzenet is a jövő felé egy olyan időszakból, amikor az empátia és együttműködés megállította az idegen hódítást.
Szarka Gyula a rockopera Kossuth-díjas zeneszerzője kifejtette, miért is fontos erre a győztes csatára emlékeznie magyar közösségünknek, s mennyire példamutató ma is az, hogy egy cél érdekében küzdenek együtt a magyarok. Az alkotás kilencven perces zenei anyagában a stílusok átfedik egymást, közben egységes, mai fülnek szóló hangzásvilág létrehozására törekedett. A történet követi a zenét, amely előbb született meg, mint a szövegek. Nagyon jól tudtak együtt dolgozni Szálinger Balázzsal, akivel az Álmos legendája előadás után ez már a második közös munkájuk. Hozzáfűzte: kihívást jelentett számára a csatának, annak jelentőségének, hatásának zenei ábrázolása. Elmondta, hogy a rockopera dalai cédén is megjelentek.
Az előadás főbb szerepeiben Vastag Tamás, Stéphanie Schlesser /Békefi Viktória/, Demeter Helga, Wischer Johann, Szomor György, Savanyu Gergely, Papp Attila, Nagy Gábor, Horányi László, Kósa Zsolt és Major Zsolt lesz látható.
Ezt már olvasta?
Polgári est Esterházy János tiszteletére
A Pázmaneum Társulás és a Csallóközi Múzeum tisztelettel...