Back to top

Átesett a Covidon? Ennyi idő után fertőződhet meg újra

Publikálva: 2022, január 11 - 11:29
Rusvai Miklós virológus nyilatkozott arról, mikor kaphatja el valaki újra a Covidot, ha már egyszer volt beteg.
Átesett a Covidon? Ennyi idő után fertőződhet meg újra

A szakember elmondta, a tapasztalatok szerint 3-4 hónap az az időtávlat, amikor az újrafertőződés megtörténhet, azonban a második fertőzés már kevésbé lesz súlyos. azt is kiemelte,

ha valaki néhány hétre rá betegszik meg, akkor vagy az történt, hogy a koronavírus még nem ürült ki teljesen a szervezetéből, vagy más okozza a tüneteit.

Vannak arról beszámolók, hogy valaki az előző megfertőződése után újra pozitív lett - emlékeztet Rusvai, hozzátéve, hogy egyik ismerőse szeptember elején átesett a betegségen, majd decemberben teljesen gyanútlanul utazott volna. A repülőtéren tesztelték és egyből karanténba került, mert semmi jelét nem érezte annak, hogy beteg lenne, de a PCR-tesztje pozitív lett.

Ez 4 hónappal az előző betegsége után történt, de vannak beszámolók arról, hogy 3 hónap elteltével is történt már ilyen. Körülbelül három hónap az újrafertőződés lehetőségének alsó időintervalluma – fogalmazott a szakember.

ma7.sk

Címkék: koronavírus
Cookies