Back to top

Android rendszerű okosórát fejleszt a Facebook

Publikálva: 2021, február 16 - 13:26
Előző hónapban a Facebook felől elhangzott egy olyan nyilatkozat, mely szerint az Apple egy meghatározó jövőbeni konkurense lehet a cégnek. Akkor még sokan úgy vélték, hogy különböző virtuális és kiterjesztett valósággal kapcsolatos szolgáltatásokról lehet szó, ám egy új értesülés egészen más fénybe helyezi ezt a kijelentést. A közösségi média gigász állítólag saját okosórát kíván fejleszteni, amelynek elsődleges fókusza a fitnesz és az üzenetküldés lenne, így aztán nem csoda, ha azt gondolják, hogy az Apple a későbbiekben komoly konkurensük lehet.
Android rendszerű okosórát fejleszt a Facebook

Az új információk a The Information jóvoltából kerültek napvilágra, szerintük a közösségi média óriás nem csupán virtuális vagy kiterjesztett valósággal kapcsolatos hardverfejlesztésekkel, hanem egy okosóra létrehozásán is fáradozik. Ha minden igaz, a készülék Android alapú rendszert fog futtatni, és telefon párosítása nélkül is képes lesz kapcsolódni a mobilhálózatokra – tehát lesz valamilyen modeme.

Ami pedig a funkciókat illeti, a Facebook okosórája a messengeres üzenetküldésre és a közösségi portál további platformjaira fog fókuszálni, ezek mellett pedig előtérben lesznek még a különböző fitnesszel és egészséggel kapcsolatos lehetőségek. Nyomon lehet majd követni az edzéseket, és kapcsolódni lehet majd olyan szolgáltatásokhoz, mint a Peloton és hasonlók.

A Facebook okosórája, ami olyan gyártók termékeivel kell majd, hogy versenyezzen, mint a bevezetőben is említett Apple, vagy a Fitbit, valamikor 2022-ben fog debütálni, a folytatás pedig 2023-ban érkezhet. Azt egyelőre nem tudni, hogy a készülék mennyibe fog kerülni, de a Facebook állítólag igyekszik majd alacsonyan tartani a vételárat, a lehető legközelebb az előállítási költségekhez.

Valószínűleg a közösségi oldalt nem a hardvereladás révén szerezhető nyereség motiválja, sokkal inkább a jövőbeni szolgáltatásokban kamatoztatható értékes felhasználói adatok gyűjtésétől reméli befektetésének megtérülését. A Facebook órájának sikere persze kérdéses, hiszen a közösségi portál nem éppen arról híres, hogy korrekt módon bánna a felhasználók személyes adataival, így aztán sokan kétszer is meggondolják majd, hogy megosszák-e velük az egészségügyi állapotukkal kapcsolatos információkat. Ti vennétek Facebook okosórát?

napidroid.hu

Ezt már olvasta?

Cookies