Back to top

Alkotmányjogászok: a kijárási tilalomra vonatkozó javaslat durván jogsértő

Publikálva: 2021, február 2 - 07:57
Az a javaslat, hogy a lakosok sms-üzenet formájában kapjanak kivételt a kijárási tilalom alól, több alkotmányjogász szerint is durván jogsértő. Ha ezt mégis bevezetik, az államfőnek, a képviselőknek vagy a főügyésznek az alkotmánybírósághoz kellene fordulnia jogorvoslatért.
Alkotmányjogászok: a kijárási tilalomra vonatkozó javaslat durván jogsértő

Ebben egyetért Eduard Bárány, az alkotmánybíróság volt alelnöke és Vincent Bujňák, a pozsonyi Comenius Egyetem Alkotmányjogi Tanszékének munkatársa is.
Bárány a javaslatot a jog megtiprásának tartja.

„Attól tartok, hogy elindultak egy olyan úton, amelynek során bármit megtesznek, ami technikailag kivitelezhető. Tekintettel arra, hogy az alkotmánybírósághoz csak egy szűk kör fordulhat, és kevés a rendelkezésre álló idő, azzal számolnak, hogy elmarad a jogorvoslat. Ennek tudható be, hogy hosszú ideje megsértik az alapvető jogokat.

Durva törvénysértésről van szó”

– fogalmazott Bárány. A jogász azt is kétségbe vonta, hogy a jelenlegi járványhelyzet indokolná a szóban forgó intézkedést. „A kórházban kezelt páciensek számán kívül minden más számadat csökkenő tendenciát mutat már napok óta” – figyelmeztetett.

Bujňák szerint a javasolt intézkedés súlyosan érintené az alapvető szabadságjogokat, és annak elfogadása esetén az alkotmánybíróságnak felül kellene vizsgálnia azt. Panaszt az intézkedés elfogadása utáni 5 napon belül a főügyész, egy 30 parlamenti képviselőből álló csoport, az államfő vagy a kormány nyújthat be. A jogász szerint felmerül az a kérdés is, hogy a javaslat összhangban van-e az arányosság elvével, melynek értelmében a szabadságjogokat csak a legszükségesebb mértékben szabad korlátozni.

Marek Krajčí (OĽANO) egészségügy-miniszter hétfőn kilátásba helyezte a kijárási tilalom szigorítását. Az általa javasolt új intézkedés lényege, hogy azoknak, akik valamilyen kivételt akarnának érvényesíteni, sms-ben kellene engedélyt kérniük a kijárási tilalom ideiglenes „megszegésére”. A javaslatot az OĽANO egyik koalíciós partnere (Sme rodina, SaS, Za ľudí) sem támogatja.

felvidek.ma/tasr

Ezt már olvasta?

Címkék: koronavírus
Cookies