![Illusztrációs felvétel (pixabay) Alakul a Városliget](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2022/j%C3%BAn/30/woman-4374473_0.jpg?itok=Jrwss6Yg)
Pontosan egy évvel ezelőtt három társammal (Bugár György, Hodosy Szabolcs, Nagy Krisztián) közösen képviselői indítvány nyújtottunk be, amelyben egy központi park, illetve egy városliget kialakítását kezdeményeztük. Akkor ezt a testület egyöntetűen megszavazta, majd megkezdődött a versenypályázat előkészítése.
A városi hivatal a verseny lebonyolításával közbeszerzés alapján egy pozsonyi tervezőirodát bízott meg, amelynek a szakértői, hogy megismerkedjenek a háttérrel és a lehetőségekkel, első körben egy közvéleménykutatást folytattak idén február és március folyamán. Az anonim ankétba több mint 900 válaszadó kapcsolódott be, és a válaszok kiértékelése azt mutatta, hogy a többség egy olyan pihenésre és kikapcsolódásra alkalmas natúrparkot szeretne, amelyben elsősorban a zöld felület dominál, de lehetőséget nyújt akár a piknikezésre vagy az aktív időtöltésre is.
Örömteli, hogy a felmérésben a 35 év alatti fiatalok jelentős csoportja vett részt, ők tették ki a kitöltők 45%-át. Az 51 évnél idősebb lakosok közül szintén viszonylag széles mintát sikerült bevonni a kérdőív kitöltésébe (a válaszadók csaknem 17%-a), figyelembe véve, hogy a kérdőívet elsődlegesen online lehetett kitölteni. A kérdőívet csaknem azonos számban a város különböző területeiről származó nők és férfiak töltötték ki. Ennek köszönhetően egy, a területtel megfelelő tapasztalatokkal rendelkező komplex lakossági mintát sikerült kialakítani, miközben a válaszadók 83%-ának tetszik az ötlet, hogy az adott területen park létesüljön.
A jelenleg érvényes településrendezési terv szerint a terület elsődlegesen zöldövezeti funkciót lát el, amely kisebb építészeti elemekkel és az alapvető működést segítő műszaki infrastruktúrával egészíthető ki. Ez a területfelhasználási és övezeti besorolás a városi park létesítése céljára megfelelő. Lehetővé teszi a speciális lakossági igények kielégítését, de egyben az adott terület alapvető rendeltetését is szolgálja.
Mindezek alapján elkészült a versenyfelhívás, majd megtörtént a nemzetközi zsűri tagjainak kiválasztása. A zsűri június elején megtartotta első megbeszélését, amelynek része volt egy helyszíni szemle is, majd véleményezték és jóváhagyták a kiírással kapcsolatos dokumentumokat.
Örömmel jelenthetjük be, hogy mindezek apropóján a múlt héten megjelent a versenykiírás, amelyre 2022. szeptember 16-ig lehet benyújtani a tájépítészeti pályaműveket. Ez tehát azt jelenti, hogy a dunaszerdahelyiek idén ősszel már megismerkedhetnek a győztes tervezettel, és amennyiben az önkormányzati választások után megalakuló képviselő-testület is úgy gondolja, akkor jövőre már meg is kezdődhet a több mint 4 hektáros park kialakítása.
Ezt már olvasta?
![Változik a Városi Hivatal ügyfélfogadási rendje a napokban!](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAl/15/20200426_0850460_2.jpg?itok=_GJn0RTA)
Változik a Városi Hivatal ügyfélfogadási rendje a napokban!
A Dunaszerdahelyi Városi Hivatal nyitvatartása a...
![Nem szabad alábecsülni a szabadvízi fürdőzés veszélyeit](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAl/19/woman-1850709_1280.jpg?itok=gHld2MkT)
Nem szabad alábecsülni a szabadvízi fürdőzés veszélyeit
Nem szabad alábecsülni a szabadvízi fürdőzés veszélyeit....